Létrehozva: 2021.12.01.

Lőrincz Viktor döntött a jövőjéről, meglepetést okozott

Lőrincz Viktor mégsem vonul vissza. Olimpiai ezüstérmes birkózónk gőzerővel készül a jövő április 4. és 10. közötti soros budapesti Európa-bajnokságra.

A tokiói olimpia óta a Lőrincz-fivérek arról beszéltek, hogy nem tudják, mit hoz a jövő, folytatják-e a birkózást. Lőrincz Viktor most a Borsnak elárulta, nem vonul vissza, gőzerővel készül a 2022. április 4. és 10. közötti magyarországi Európa-bajnokságra. Tehát folytatja! Döntése annál is kellemesebb, mert három, 7-es számra végződő (77, 87, 97) súlycsoportban olyan kötöttfogású sportolónk lép szőnyegre, aki döntő-esélyes. Az olimpiai második kötöttfogású, 87 kilós Lőrincz Viktor elmondta, tehetséges fiatalokkal kell küzdenie a helyéért.

Lőrincz Viktornak jövőre Budapesten szurkolhatunk
Fotó: Magyar Nemzet

„Folytatom, persze 87 kg-ban sem adják majd ingyen a rajtlehetőséget, azaz lesz válogató mérkőzésem bőven” – fogalmazott a Honvéd klasszisa, aki vb-n szerzett ezüst- és bronzérmet, az öreg kontinens bajnokságán pedig állt a dobogó csúcsán, nem beszélve további egy-egy ezüst- és bronzmedáljáról. Viszont alaposan feladhatja neki a leckét Takács István felnőtt vb-ötödik helyezett, junior világ- és Európa-bajnokunk.

A 77 kg-ban az olimpiai aranyérmes Lőrincz Tamás utódának ígérkező felnőtt vb-ötödik, U-23-as világbajnok Lévai Tamás lép szőnyegre – ő is nyerhet. A 7-esre végződő kategóriánál maradva, a 97 kg-ban a tokiói olimpiai ötödik, idei oslói vb-második Szőke Alextől remélünk aranyérmet. A pestszenterzsébeti birkózó lapunknak elmondta, nem örül a covid újabb támadásának. Bár érzése szerint az ismert kísérő tünetek nélkül átesett a pandémián, de a koronától jobban tart, mint Eb-riválisaitól.

origo.hu

Szijjártó Péter rendkívüli bejelentést tett

ripost.hu

Most jött: lezárták az autópályát Budapest felé, mindenkit leterelnek

metropol.hu

Putyin békeajánlatot tett, Amerika döntése viszont világháborút hozhat

magyarnemzet.hu

Nem értenek egyet a németek az Európai Bíróság Magyarországot sújtó ítéletével

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

vg.hu

Az Európai Bizottság szerint egyes újságok hazudnak a magyar bírságról, megmagyarázták az ítéletet

ripost.hu

"A házszámunk is hatással van az életünkre" - ezt mondja idei évünkről a látó

lakaskultura.hu

Ezektől nem férünk el a konyhában: az IKEA friss felméréséből kiderül

ripost.hu

Megszólalt a jósnő! Kiderült, mi lesz a Magyarország-Svájc meccs végeredménye

ripost.hu

Vadon Jani után újabb ember távozik Balázséktól? "Finoman, csendben eltüntették Julit?"

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek lesz a legboldogabb az idei nyár

ripost.hu

Hazug pletykák: Harry herceg kitálalt Károlyról, Kamilláról és Vilmosról is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Tragikus évforduló: „Roppant fájdalmat élek át" - megszólalt Suhajda Szilárd barátja

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási a mellény, nagyon nem kíméli a svájci válogatott Magyarországot

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos svájci balhéról beszéltek a magyarok elleni Eb-meccs előtt

TÜZELŐÁLLÁS

Hitlernél is jobban gyűlölték, egy botrányhős a nagykövet a magyar válogatott első Eb-helyszínén

TÜZELŐÁLLÁS

Könnyes szemmel nyilatkozott, teljesen elérzékenyült a magyar válogatott játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

Ő vár Szoboszlaiékra: Fürdőkádban bujkált a zsaruk elől a svájciak balhés fenegyereke