RETRO RÁDIÓ

„Nem hagytak bennünket együtt bizonyítani” - Szilágyi Áron búcsúja után megszólalt a lemondott edző

Létrehozva2024. 07. 28. 12:19

Hatalmas pofon az olimpia legelején. Ha létezik megdöbbentő magyar csalódás Párizsban, az Szilágyi Áron azonnali kiesése.

Nem jött össze szombaton a kardozóknak a vívás. A háromszoros olimpiai aranyérmes kardvívó, Szilágyi Áron Párizsban mindössze egyetlen mérkőzésen lépett pástra, a 16 közé sem jutott be, mert kikapott 15-8-ra a viadalon 27. kiemelt kanadai Fares Arfától, aki egyéniben eddig egyetlen jegyzett eredményt sem mutatott fel. Mint a Vasas-kardvívója maga is elismerte: kezdő vívó módjára forgatta a pengét, emiatt riválisa 6-0-ra ellépett tőle. Ebben alighanem közrejátszhatott az is, hogy a fegyvernem válogatott vezetőedzője, Decsi András június 21-ikén leköszönt e tisztéről, mert az öccsét, Decsi Tamást a sportági szövetségi elnökség kihagyta a párizsi olimpiai utazók közül. 

Szilágyi Áron
Szilágyi Áron búcsúja mindenkit ledöbbentett Fotó: Origo.hu

Decsi mester tömören aláhúzta a Ripostnak: 

"Nem hagytak bennünket együtt bizonyítani."

Szilágyi Áron csapatban még bizonyíthat

Felvetésünkre, ezen kiket ért, annyit válaszolt, a szerdai csapatviadal után elmondja az okokat.

"Öcsém társaságában minden létező technikai eszközt – mobiltelefonokat, különféle tévéállomások élő adásait - igénybe vettünk azért, hogy a versenyszínhely, a Grand Palais valamennyi pástján folyó mérkőzést láthassuk, de miután Szilágyi kiesett, más nem maradt hátra számunkra, mint a búslakodás" – nyilatkozza Decsi, majd leszögezi: 

Áron kiesése ellenére a fegyvernem, a sportág és az olimpiatörténet halhatatlanja marad.

 Kérdésünkre, az egyéni viadal sorsolása után szót váltott-e telefonon Vasas-tanítványával, nemmel válaszol.

Áron teljesítménye elmaradt a várakozástól, és mivel kiesése óta sem beszéltem vele, ennek magyarázata szintén ismeretlen előttem. A szerdai csapatverseny előtt nem akarom megzavarni a kintieket, de lesz mit mondanom a férfi kardválogatott körül korábban történtekről...

Rákérdeztünk, a kilenc éve íródó Decsi-Szilágyi munkakapcsolat folytatódik-e, amire így reagált:

"Ha majd Áron hazaérkezett, közösen döntünk erről."

Reagált a szövetségi kapitány

Boczkó Gábor szövetségi kapitány a szombati nap után beszélt arról, milyen hatással volt a vívókra Decsi távozása. Szilágyi mellett szatmári András is az első meccsén kapott ki, Gémesi Csanád pedig a 16 között búcsúzott.

"Pár napon belül lerendeződött minden, onnantól kezdve mindenki a saját munkájára koncentrált, az elmúlt napokban, hetekben semmiféle feszültség nem volt, nyugodt volt a felkészülés, ezért is éreztem leforrázva magam, hogy Csanádot kivéve a fiúk ennyire enerváltan álltak pástra"

- mondta a Magyar Nemzetnek Boczkó. 

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.