tóth gabi
Derült égből villámcsapás: egy hónappal az olimpia kezdete előtt leköszönt tisztéről Decsi András, az ötkarikás aranyéremre esélyes férfi kardválogatott vezetőedzője. Szilágyi Áron edzője azért távozik, mert nem fogadták el a kiutazó csapat névsorát. Onnan éppen testvérét, Decsi Tamást húzták ki.
Vasárnap este Bázelben a magyar férfi kardcsapat megnyerte a csapat Eb-t, és fő esélyes az első helyre a július 27. és augusztus 4. között rendezendő párizsi ötkarikás vívóeseményen, ennek ellenére meglepetésre lemondott a válogatott vezetőedzői tisztéről Decsi András.
"A fegyvernemi olimpiai válogatottak személyi összetételéről döntő elnökségi ülésen nem fogadták el az előterjesztésemet" – mondja a Ripostnak Decsi András, aki 2017 óta eredményesen irányította kardválogatottunkat. "Párizsi névsoromban szerepelt az öcsém, Tamás is, csakhogy névsoromat megvétózták, így a ő helyére Rabb Krisztián került. Az a tehetséges fiatal kardvívó, akit én kifejezetten azért szerepeltettem most a kontinensbajnokságon, hogy rutint szerezzen, tudniillik a megítélésem szerint ő lehet e fegyvernem következő honi kiválósága. Felelős szakvezetőként enyém (volt) minden felelősség, ezért az ülésen felálltam, és közöltem: az elnökségi döntés sérelmes, számomra elfogadhatatlan, ezért lemondok. Ezt azóta írásban is megerősítettem."
Az edző elismerte, öccse, Tamás idei egyéni eredményei valóban nem voltak olyan kiválóak, mint a múltban, de a csapatot mindvégig remekül szolgálta a páston.
"Az öcsém elleni hadjárat egy korábbi szakmabéli „jóakaróm” húsvéti Facebook-bejegyzésével kezdődött, amihez aztán sokan csatlakoztak" – említette a szakvezető.
Kérdés, mivel Decsi a háromszoros egyéni olimpiai bajnok Szilágyi Áron egyesületi edzője, neves tanítványa terveit, hangulatát mennyiben befolyásolja az ő távozása?
Mivel 2015-ben külföldről éppen az ő kérésére tértem haza dolgozni, és vettem át szakmai munkájának irányítását, evidens, hogy együtt folytatjuk az olimpiai felkészülést, és a jövőben is én maradok a trénére. Áront egyébként hidegzuhanyként érte a lemondásom, de nem hiszem, hogy az befolyásolná a további felkészülését, hiszen negyedszer is bajnok akar lenni.
Kérdésünkre, vajon ki veszi át Decsi Andrástól a férfi kardválogatott vezetőedzői tisztét, Boczkó Gábor szövetségi kapitány azt válaszolta, erről később döntenek.