RETRO RÁDIÓ

Ezzel el is dőlt Szoboszlai jövője? Súlyos döntést hozott a Liverpool új edzője

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2024. 07. 02. 21:35
Frissítve2024. 07. 04. 08:55

A távozó játékosok között két elég nagy név is szerepel.

Jürgen Klopp távozásával eldőlt, hogy a Liverpool csapatának hosszú évek után új edző után kell néznie, így esett a választás holland Arne Slotra, aki a megérkezésével azonnal meg is kezdte a csapat gyökeres újraszervezését. Most júliusban például azonnal megvált 10 játékostól, akik közül többen érinthetetleneknek tűntek a korábbi hónapokban. Azt még egyelőre nem tudni, hogy a csapat átalakulása inkább kedvező, vagy hátráltató tényező lesz a magyar válogatott csapatkapitányának Szoboszlai Dominiknek a karrierjére a Liverpoolnál.

Arne Slot érkezésével minden megváltozik a Liverpoolnál /Fotó: AFP

A Mirror számolt be róla, hogy több Liverpool játékosnak is június végén lejárt a szerződése, és hosszabbítás helyett a vezetőedző úgy döntött, hogy elengedi őket. A távozók között van Thiago Alcantara is, aki 2020-ban a Bayern Münchentől érkezett a csapathoz, ám nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és sokszor bajlódott sérülésekkel is.

A másik nagy név, aki nem folytatja a Liverpoolban, nem más, mint Joel Matip, aki még december elején szenvedett keresztszalag-szakadást, és azóta nem is lépett pályára.

A további távozók névsora a következő: Adam Lewis, Melkamu Frauendorf, Mateusz Musialowski, ők mindannyian a csapat akadémiájáról kerültek be a felnőttcsapatba.

Az utolsó öt játékos, akinek új csapat után kell néznie, nem más, mint Nathan Giblin, Francis Gyimah, Luke Hewitson, Niall Osborne, és Cody Pennington.

A csapat ügyeletes gólvágója, Mohamed Szalah, és az egyelőre még be nem vált ígéret, Darwin Nunez jövője továbbra is kérdéses

 - számolt be róla a lap.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.