
Öt tizenegyest hagytak ki egy meccsen, milliók szívét törték össze
A labdarúgó-Európa-bajnokság közeledtével felidézzük a tornák történetének legdrámaibb pillanatait. 2000-ben a társházigazda Hollandia esélyesként gyakorlatilag saját magát végezte ki.
Valószínűleg az Európa-bajnokságok legpechesebb csapata volt 2000-ben a holland válogatott. Az 1988-ban aranyérmes gárda újabb győzelemre készült 2000-ben, akkor, amikor a belgákkal közösen megrendezték a tornát. Minden adott volt a sikerhez, egészen az elődöntőig. A narancsmezes gárda teljesen csődöt mondott, emberelőnyben mindent kihagyott, s játékosai összesen öt büntetőt rontottak el Olaszország ellen.

A Frank Rijkaard által vezetett hollandok hibátlan mérleggel jutottak el a négy közé: a csoportban Csehországot, Dániát és a tartalékosabb Franciaországot győzték le, a negyeddöntőben pedig Jugoszlávia 6-1-es kiütésével jelezték, készen állnak a hőn áhított sikerre.
Az elődöntőben az iszonyatosan masszív, rutinos olasz csapat érkezett Amszterdamba, de a hollandok is bivalyerős csapattal álltak fel. S a játékkal nem is lett volna gond, pláne azok után, hogy a 32. perctől Zambrotta kiállítása miatt végig emberelőnyben is játszottak a hazaiak. Rengeteg helyzett maradt ki, és ez még nem minden: a rendes játékidőben két büntetőt rontottak el, Frank de Boer és Patrick Kluivert rontott, két, akkor már BL-győztes játékos.
A csatárok sem tudtak túljárni Francesco Toldo eszén, ráadásul a kapust olyan védők segítették, mint Alessandro Nesta, Fabio Cannavaro, vagy éppen Paolo Maldini. Az idő elteltével egyre görcsösebb lett Hollandia, s néhány olasz kontra majdnem végzetes lett az Oranje számára. 120 perc alatt azonban nem született gól, jöhetett a tizenegyespárbaj.

Az addig kihagyott két büntető után még hármat rontottak el a narancsmezesek: Frank de Boer másodszor is hibázott, Jaap Stam fölé vágta a labdát, s Paul Bosvelt sem volt eredményes. Egyedül Patrick Kluivert tudott a kapuba találni. Az olaszok részéről csak Paolo Maldini rontott, Francesco Totti, Gianluca Pessotto és Luigi Di Biagio nem kegyelmezett, Hollandia kiesett, és ez millióknak okozott bánatot az országban.
A meccs után a holland futballikon, Johan Cruyff szerint tehetetlenek voltak honfitársai:
"A tizenegyesekre nem lehet felkélszülni. Ez függ a nyomástól, a téttől, a fáradtságtól, edzéseken képtelenség ezt a helyzetet szimulálni"
- mondta Cruyff, akinek egykori válogatott társa, Willem van Hanegem sem vont le messzemenő konzekcenciákat.
Remélem most senki mondja azt, hogy kezdjenek el tizenegyeseket gyakorolni. Ez az, amit nem lehet megtanulni
A Hollandia-Olaszország elődöntő összefoglalója:
Az olaszok számára is drámai módon ért véget az Európa-bajnokság. A franciák ellen úgy bukták el a döntőt 2-1-re, hogy a 90. percben még ők vezettek 1-0-ra.
A Hollandia-Olaszország meccs összeállításai:
Hollandia: Van der Sar - Bosvelt, Stam, Frank de Boer, Van Bronckhorst - Zenden (77., Van Vossen), Cocu (95., Winter), Davids, Overmars - Bergkamp (86., Seedorf), Kluivert
Szövetségi kapitány: Frank Rijkaard
Olaszország: Toldo - Zambrotta, Iuliano, Nesta, Cannavaro, Maldini - Albertini (77., Pessotto), Fiore (83., Totti), Di Biagio - Del Piero, Inzaghi (67., Delvecchio)
Szövetségi kapitány: Dino Zoff







