RETRO RÁDIÓ

Most derült csak ki: a Fradi végzete is Szoboszlai iskolájából jött

Létrehozva2023. 11. 13. 16:00

A Fehérvár hozta az NB I hétvégi meglepetését, a történelmi sikerhez Szabó Levente kellett.

A Dióasgyőr és az Újpest elleni bajnoki diadal után hazai pályán sem tudta legyűrni  legyűrni vasárnapi ellenfelét a Ferencváros futballcsapata. A zöld-fehéreket a kecskeméti sárcsata - ott a KTE győzött 2-1-re - után a Fehérvár lepte meg 1-0-ra, a sóstóiak először nyertek bajnokit a 2014-ben átadott Goupama Arénában. A mostani sikerükhöz a gólt két csereember szállította, a megszokottan veszélyes Kalmár Zsolt-féle szabadrúgást követően Szabó Levente fejelt a kapuba.

A Fehérvár az NB I hétvégi meglepetését, a történelmi sikerhez Szabó Levente kellett Fotó: Török Attila

A Videoton-klublegenda Szabó Józsefet nem lepte meg az utódok emlékezetes bravúrja.

"A legutóbbi két bajnoki – Diósgyőr 4-0, Újpest 2-1 - után számítottam erre" - nyilatkozta Szabó József, a székesfehérvári futballhistória második legeredményesebb élvonalbeli góllövője. - Előzetesen több ismerősöm fogadást ajánlott, és amikor a győzelmünket tippeltem, kinevettek. Akadt közöttük több olyan, aki 10 ezer forint ellenében fogadott volna velem, most sajnálom, hogy nem álltam kötélnek. A mai Fehérvár FC egyre méretesebb feladatok megoldására képes, ha marad a hit és az akarat, e naptári év végén dobogós helyen is telelhet."

A Vidi Futballmúzeum igazgatója dicsérte a Fehérvár FC pontos védekezését, és azt, hogy egy pillanatra sem mondott le a villámgyors kontracsapásairól. Kiemelte: a gólszerző Szabó Levente is abban a műhelyben nőtt fel, ahol Szoboszlai Dominik

"Levente ideális alkatú, magas, erőteljes támadó, nehezen szabadítják meg a labdától, fejjátéka különleges. Megjárta a Főnixet, ott csapattársa volt Szoboszlai Dominik és Bolla Bendegúz, érezhető a mozgásán a kivételes alapképzés. Győrben is futballozott, az pedig szintén előnyös, hogy 2015-től az olasz futballban érlelődött tovább, az Atalantánál és a Genoánál pallérozódott utánpótlás-vonalon."

Tanulság, hogy a fehérvári magyar értékekhez bátran hozzá lehet és kell nyúlni 

– tette hozzá Szabó József. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.