RETRO RÁDIÓ

Szívszorító videó, Benedek Tibor három tanítványa világbajnok lehet szombaton

sk
Szerző
sk
Létrehozva2023. 07. 28. 20:38

A fiúk a görögök ellen játszanak az aranyéremért.

Szombat délelőtt 11 órától (tv: M4Sport) Görögország ellen játszik világbajnoki döntőt a magyar férfi vízilabda-válogatott. A keretben három olyan játékos is van - Vígvári Vendel és Vince, Molnár Erik - akiket a 2020 nyarán elhunyt Benedek Tibor tanított, s indította el felnőtt karrierjüket.

Fotó: Czerkl Gábor

Közülük Vigvári Vince már a második aranyérmét szerezheti a nyáron, ugyanis korábban az U20-as csapattal már megnyerte a a vébét. Természetesen a mai napig sokat gondol Benedek Tiborra.

"Remélem, hogy ha lát minket, akkor büszke ránk, és örömmel nézi, hogy abból a csapatból hárman is itt vagyunk most – mondta Vince a Magyar Nemzetnek. – Itt van velünk, én személy szerint sokat gondoltam rá a junior-vb-n és most is, úgy érzem, sok erőt ad nekünk. Ha arra gondolok, hogy büszke ránk, az jó érzéssel tölt el. Csak négy éve volt az első ob I-es szezonom, de hosszú utat tettem meg azóta a vb-döntőig. Ezalatt megkérdőjelezhetetlenül bennem volt mindaz, amit tanultam tőle."

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.