Létrehozva: 2023.01.30.

Túl fiatalon ment el: lavina végzett a világbajnokkal

Még előtte állt az egész élet: a bajnok mindössze 31 évesen vesztette életét vasárnap.

Kyle Smaine síakrobatika-világbajnok, aki bajnoki címét még 2015-ben szerezte, mindössze 31 éves volt. Haláláról családja számolt be a világsajtónak. Smaine épp Japánban síelt pár barátjával, amikor egy lavina ötven méteren elsodorta és végzett vele.

Kyle Smaine síakrobata világbajnok, AFP
Smaine-t 31 évesen érte a halál  Fotó: AFP

Osztrák turisták okozták a halálát?

A Mountain Gazette beszámolója szerint Smaine egy másik profi síelő, Adam Ü, valamint a Gazette fotósa, Grant Gunderson társaságában vett részt a kiruccanáson. Gunderson visszaindult a szálláshelyükre, Smaine és Ü azonban még akart egyet csúszni. Állítólag ekkor találkoztak össze pár osztrák síelővel. Míg Smaine és Ü a szokásos útvonalukon csúsztak, az osztrákok más utat választottak. Már leértek, amikor hallották, hogy az egyik síelő lavinát indított el. Esélyük sem volt menekülni. 

Hallottuk, hogy baj van, hogy ez egy nagy lavina lesz. Elkezdtünk rohanni, azán elért minket

 – elékezett vissza Adam Ü, akit ugyancsak maga alá temetett a lavina. Azt hitte, 4-5 percre, valójában azonban a mentőegységek 25 perccel később húzták ki. Csodával határos módon szinte semmi baja nem esett. Kyle Smaine azonban sajnos nem volt ilyen szerencsés: ő életét vesztette, az egyik osztrák síelővel együtt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját