RETRO RÁDIÓ

Megint lecsapott az átok, mentőhelikopterben halt meg az újabb áldozat

MM
Szerző
MM
Létrehozva2023. 01. 14. 07:30

Már a 78. emberéletbe került az őrült sivatagi száguldozás.

Története során már a 78. halálos áldozatát szedte a Dakar-rali. 

Fotó: Pexels

Az embert próbáló kihívás a héten újabb emberéletet követelt: az egyik versenyző elütött egy olasz nézőt. A súlyos sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba, de útközben elhunyt. Mint kiderült, a szurkoló egy homokdűne mögött tartózkodott, amikor elütötték.

Az 1979-es kezdés óta ő volt a 78. halálos áldozata a sivatagi tereprali-versenynek. Közülük 32-en voltak versenyzők (23 motoros, 6 autós, 1 kamionos szenvedett halálos balesetet, míg 2-en helyi lázadókkal történt konfliktusban vesztették életüket), 46-an pedig nézők, újságírók vagy stábtagok voltak. Közéjük tartozik az 1986-ban elhunyt Thierry Sabine is, aki a Dakar-rali alapítója, főszervezője és résztvevője volt.

A veszélyes versenyt idén Szaúd-Arábiában rendezik, a mezőnynek a prológgal együtt csaknem 5000 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük a jövő vasárnapi célba érkezésig, de a teljes táv (az összekötő szakaszokkal együtt) több mint 8500 kilométer.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.