RETRO RÁDIÓ

Halálos fenyegetéseket kapott a közkedvelt sportoló

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 07. 06. 20:40

A Forma-1 sztárja sorra kapja a gyűlölködő üzeneteket.

A 22 éves Lando Norris az F1 egyik legnépszerűbb versenyzője, akinek több millió követője van a közösségi médiában és a Twitch streaming platformon. Ám muszájnak érezte, hogy felszólaljon, mert bizony megtapasztalta a hírnév sötét oldalát.

„Időnként halálos fenyegetéseket kapok” – kezdte a The Sunnak a brit bajnok. „A legtöbb ember kap ilyeneket. Ez kemény dolog, de nem történik ellene elég.”

Fotó: Földi Imre

„Ha láttam volna a fenyegetéseket, amikor 2019-ben elindult a karrierem, akkor nagyobb hatása lett volna. De most már megértem, hogy nevetni kell azokon a buta megjegyzéseken, amiket az emberek kitalálnak és azokon a dolgokon is, amiket megpróbálnak kreálni, hogy felhívják magukra a figyelmet. Versenyezni akarok, beutazni a világot, új emberekkel találkozni és új élményeket szerezni. Mások arra használják az életüket, hogy a hálószobájukban egy számítógép mögött ülve próbálnak tönkretenni, bosszantani és megfélemlíteni valakit” – állította Lando.

A McLaren fiatal pilótája elsősorban nem magát félti, hanem barátnőjét Luisinha Oliveirát. Ugyanis a 22 éves portugál modell borzalmas üzeneteket kapott a közösségi oldalain keresztül mióta egy párt alkotnak.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.