
A fiatalok jégkorongtornára érkeztek Magyarországra, már nem tudtak hazamenni.
A háború elől Debrecenben maradt egy harkivi gyerekcsapat. Február 25-én kezdődött Debrecenben az U16-os korosztályban a Carpathian Junior Hockey League (CJHL) nemzetközi hokitorna. A megmérettetésen egy, az ukrajnai Harkivból érkező csapat is részt vesz. Már a határ közelében jártak, amikor megtudták, hogy nem lesz hova hazamenniük.
Fegyelmezetten, gyerekként végigjátszani több mérkőzést, miközben nem tudják, mi van családtagjaikkal
– fogalmaz a debreceni jégkorongozó gyerekek szüleihez írt körlevelében a Debreceni Hoki Klub elnöke. Plásztán-Brehószki Márta kitért rá, bár tettek lépést elszállásolásuk érdekében, úgy néz ki, a csapat Lengyelországba megy a debreceni mérkőzések után.
– Bár felajánlottam, hogy szállásban, étkezésben, ruházatban is szívesen segítünk, a harkovi csapat edzője ezt nem fogadta el. A Magyar Jégkorong Szövetséggel azt beszéltük meg, hogy ők tisztálkodási csomagokat vesznek nekik, a Debreceni Hoki Klub pedig az útra szendvicseket, üdítőket, csokoládét és snacket biztosít.







