Létrehozva: 2021.02.03.

Sosem látott felvételek Schumacherről: ezért törte meg a hallgatását a legenda családja

A hétszeres F1-világbajnok menedzsere elárulta, miért titkolóztak az állapotáról. Most mégis nyilvánosságra kerülnek felvételek Schumacherről.

Immár hét éve teljes a hírzárlat Michael Schumacher egészségi állapotáról. A Forma-1 hétszeres győztese 2013 végén szenvedett súlyos síbalesetet, azóta állandó ápolásra szorul. Ennyit lehet tudni – minden más máig hétpecsétes titok. A jeget a Schumacher című dokumentumfilm törheti meg. Dobozban várja, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után bemutathassák a mozikban. Láthatóak lesznek benne soha nem látott privát felvételek Schumacherről és a családtagok megszólalásai.

Schumi 2011-ben, Spában
Fotó: AFP

„Soha nem nyilatkoztak Michael és Corinna magánéletéről, nem ezzel jelentek meg az újságokban. Amikor síelni mentek, nyilvánvalóan magánemberként tették. Egyszer egy hosszú beszélgetésünk során Michael azt mondta, el akar tűnni. Azt hiszem, az volt a tikos vágya, hogy ezt egyszer meg tudja tenni. Ezt a kívánságát akarom teljesíteni, ezért nem nyilatkozunk semmit az állapotáról”

- mondta korábban a család kommunikációját irányító Sabine Kehm, Schumi hajdani sajtósa, majd menedzsere.

Rábólintott a család a filmre

Hogy miért adták áldásukat a most elkészült filmre, amelyben láthatóak lesznek eddig nem publikált felvételek Schumacherről? Mert azt Corinna asszony és a gyerekek (Gina-Maria és Mick Schumacher) szája íze szerint forgatták le. Legutóbb éppen azért csúszott hónapokig az eredetileg 2019 novemberére tervezett bemutató, mert a família változtatásokat kért az alkotóktól.

A legújabb hírek szerint azóta már áldásukat adták a filmre.

Az autóversenyzéstől 2012-ben visszavonult Schumacher 2013. december 29-én bukott a francia Alpokban (jelen volt akkor 14 éves fia, Mick is, aki idén mutatkozik be a Forma-1-ben a Haas pilótájaként). A szemtanúk szerint két sípályát összekötő részen fejjel esett egy sziklának. Eszméletét vesztette, majd kómába esett. A grenoble-i kórházban többszöri operáció után, 97 nap múltán ébredt föl a mélyaltatásból, majd Lausanne-ban folytatódott a rehabilitációja.

Több mint fél évvel a baleset után szállították haza svájci otthonába, ahol felesége mellett azóta is orvosok és ápolók gondoskodnak róla – a legnagyobb titoktartás mellett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére