RETRO RÁDIÓ

Szédítően sokat keres Lewis Hamilton, pedig állítólag alábbadta az igényeit

Hamilton alábbadta az igényeit, és még így is szédítően sokat keres
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 11. 20:15

Példás visszafogottságot tanúsított a főnöke szerint. Eleinte sokkal többet akart. Így is bármelyik szabadnapján összejön neki egy szép budapesti lakás ára.

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint Lewis Hamilton jelentős engedményeket tett a hónapokig tartó szerződéshosszabbítási tárgyalásaik alatt. A szezon végéig szóló megállapodás végül sajtóhírek szerint évi 40 millió eurót (14,3 milliárd forint) garantál a Forma-1 hétszeres világbajnokának. Hamilton fizetése azért így sem aprópénz, sőt!

Hamilton alábbadta az igényeit, és még így is szédítően sokat keres
Fotó: AFP

Lionel Messi kiszivárogtatott csillagászati fizetése mellett valóban aprópénzről van szó, de a fenti summa így is bicskanyitogatóan nagy.

Hamilton havonta 1,2 milliárd, naponta pedig 40 millió forintnak megfelelő összeggel gazdagodik. Ez óránként 1,6 milliót, percenként 27 200 forintot jelent – persze nem csak munkaidőben, hanem alvás, bulizás vagy éppen kutyasétáltatás közben is. Magyarul, bármelyik szabadnapján megkeresi egy nagyobbacska budapesti panellakás árát.

Az alábbi listáról kiderül: kétszeresét keresi a második legjobban fizetett pilótakollégájánál.

Hamilton fizetése és a többieké 2021-ben:

1. Lewis Hamilton (Mercedes) 14,3 milliárd forint; 2. Max Verstappen (Red Bull) 7,4 milliárd forint; 3-4. Charles Leclerc (Ferrari) és Daniel Ricciardo (McLaren) 4,2 milliárd forint; 5-6. Carlos Sainz (Ferrari) és Sebastian Vettel (Aston Martin) 3 milliárd forint; 7. Fernando Alonso (Alpine) 2,7 milliárd forint; 8. Valtteri Bottas (Mercedes) 2,4 milliárd forint; 9. Sergio Pérez (Red Bull) 1,8 milliárd forint; 10. Kimi Räikkönen (Alfa-Sauber) 1,5 milliárd forint.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.