Létrehozva: 2020.12.19.

Barátnője is elkísérte Szoboszlai Dominikot Lipcsébe

Fotó is készült a Németországba utazó családról.

Különgéppel, családja társaságában utazott csütörtökön Lipcsébe Szoboszlai Dominik. A csapattal tartott Fabrizio Romano olasz újságíró is, az átigazolási szakértő pedig privát fotókon számolt be a túráról. A gépen ott voltak a középpályás szülei, menedzsere Esterházy Mátyás és szerelmes, a teniszező Gécsek Fanni is.

Az Európa-bajnok kalapácsvető Gécsek Tibor 18 éves lánya a hétvégén közösségi oldalán “ismerte el”, hogy egy párt alkot Dominikkal. Magánéletükről nem beszéltek, de jelzésértékű, hogy a teniszezőlány ott volt Szoboszlai karrierjének eddigi legfontosabb állomásán is. Jó eséllyel úgy készülnek a fiatalok, hogy együtt élnek majd Lipcsében.

Szoboszlai számára egyébként mindig is fontos volt a család. Nem is véletlen, kicsi korától kezdve édesapja edzette őt, s a mai napig a legfőbb tanácsadója.

„Apukámnak mindig is megvolt az az ambíciója, hogy edző legyen, így hároméves koromban már el is kezdtünk együtt gyakorolni. Kulcsszerepe volt a fejlődésemben, azt a rengeteg időt, amit arra szánt, hogy gyakoroljunk és tanácsokat adjon nekem, lehetetlen kitörölni” – mondta Szoboszlai Zsoltról a 20 éves Dominik, aki átigazolásával minden idők legdrágább magyar labdarúgója lett.

Gulácsi Péter régi ismerős az új csapatnál

Szoboszlai Dominik egyébként ismerősök közé érkezett. Több korábbi salzburgi játékost üdvözölt a Lipcse öltözőjében, nem mellesleg a két magyar válogatott csapattárs, Gulácsi Péter és Orbán Willi segíti majd őt a beilleszkedésben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség