Létrehozva: 2020.03.15.

Csak Storck bukott felfelé a magyar válogatott kispadjáról

Storck befutott, Dárdai kivár, a többiek... Megnéztük, hol tartanak most az elmúlt másfél évtized szövetségi kapitányai.

2017 októberi menesztése után egy évig munkanélküli volt Bernd Storck, azóta viszont előbb tavaly a Mouscron, az utóbbi hónapokban pedig a Cercle Brugge lehetetlennek tűnő benntartásával tett kisebb csodákat Belgiumban. Nyáron már rangosabb, nagyobb célokért küzdő csapatnál is kiköthet, miközben a magyar válogatottnál előtte és utána dolgozó kollégái mind messze kerültek ettől.

Ünnepelt és keresett edző lett Belgiumban
Fotó: Facebook/cerclebrugge

Ha eddig nem is jött össze a nagy álma, a Bundesliga helyett a belga labdarúgó-élvonalban befutott Bernd Storck. A magyar válogatottat a 2016-os Európa-bajnokság nyolcaddöntőjéig vezető német szakember tavaly néhány hónap alatt a Royal Mouscront, idén szintén beugróként a Cercle Brugge csapatát hozta vissza a sírból. A csodaszámba menő bennmaradással alig öt hónap alatt félmillió eurót (168 millió forint) kaszált az 57 éves tréner, a klubvezetői mégsem lehetnek biztosak benne, hogy sikerül megtartaniuk a sikeredzőt.

„Sokba fog kerülni, hogy megtartsuk Storckot”

– a megállapításuk arra utal, hogy a százezer eurós sikerprémiumot kiérdemlő edző a klub tervei, lehetőségei, jövőbeli igazolásai alapján dönt a hogyan továbbról.

Helyi lapértesülések szerint felfigyelt rá a Cercle többségi tulajdonosaként félig-meddig házon belüli francia AS Monaco is. Eddigi főnöke, a hercegségbeliekhez előléptetett Nicolas Holveck ugyanis vinné magával a korábbi BL-döntős, nyolcszoros francia bajnokhoz.

„Elviekben még nem mondtam sem igent, sem nemet a klub ajánlatra. Meg akarom hallgatni, mik az ottani lehetőségek, és hogy milyen szerepkörben számítanának rám”

– nyilatkozta Storck, aki akár Belgiumon belül is előreléphet: sajtóhírek alapján felmerült a neve az alapszakaszban második Gentnél, a negyedik Antwerpnél (itt Bölöni László utóda lehet) és az alsóházban ragadt Genknél is.

 

Korábbi válogatott játékosa, Eppel Márton is segítette a bennmaradást:

Figyelemreméltó lista, kivált annak tudatában, hogy az utóbbi másfél évtized magyar kapitányai közül gyakorlatilag csak az önkéntes egyéves szabadságát töltő Dárdai Pál edzői pályafutása jelentős. Ő saját elmondása szerint sorra utasítja vissza az ajánlatokat, és arra készül, hogy nyártól újra a Hertha utánpótlásánál dolgozzon.

Válogatottunk szakvezetői közül a legtöbben – önszántukból vagy kényszerből? – munkanélküliek vagy alacsonyabb szinten dolgoznak.

 

Ezt csinálják ma az exkapitányaink:

Lothar Matthäus (2004-06, 28 mérkőzés): 2011 óta nem edző; a Sky Sports németországi szakkommentátora; Bozsik Péter (2006, 7 mérkőzés): 2016 óta a harmadosztályú Komárom VSE edzője; az M4 Sport szakértője; Várhidi Péter (2006-08, 16 mérkőzés): 2019 novemberéig az NB III-ból kizárt Ózd szakmai igazgatója volt; Erwin Koeman (2008-10, 20 mérkőzés): munka nélkül, 2019 decemberében menesztették az ománi válogatottól; Egervári Sándor (2010-13, 32 mérkőzés): agyvérzés után lábadozik, 2016-os lemondásáig a Diósgyőr edzője volt; Csábi József (2013, 1 mérkőzés): az NB II-es Szolnok sportigazgatója, egy éve a vezetőedzője; Pintér Attila (2013-14, 5 mérkőzés): munka nélkül, 2018 nyarán közös megegyezéssel távozott a PAFC kispadjáról; Dárdai Pál (2014-15, 7 mérkőzés): 2019 nyarán 4,5 év után távozott a német Hertha éléről, azóta pihen; Bernd Storck (2015-17, 25 mérkőzés): 2019 októbere óta a belga Cercle Brugge edzője, megmentette a kieséstől; Szélesi Zoltán (2017, 1 mérkőzés): 2019 januárja óta a felcsúti U17-es ificsapat edzője a PAFC-nál; Georges Leekens (2017-18, 4 mérkőzés): munka nélkül, 2019 májusában az iráni Tractor Sazitól menesztették.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Főügyész a Schadl-ügyről: Varga Juditot tanúként hallgattuk ki

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Egészen elképesztő, megrázó részleteket árult el Varga Judit a Magyar Péterrel töltött évekről

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát

OLDALVONAL

Áll a bál: Sztriptízbárban mulatott a 16 éves tinisztár