RETRO RÁDIÓ

Veszélybe kerülhet a magyar teniszcsillag karrierje

Veszélybe kerülhet a magyar teniszcsillag karrierje
HBK
Szerző
HBK
Létrehozva2017. 07. 05. 12:23

A felnõttek között még nem tudta bizonyítani tehetségét a 18 éves teniszezõ. Egyelõre a családja segítségére van szüksége.

Hamar véget ért Stollár Fanny wimbledoni kalandja, a 18 éves magyar teniszező már a selejtező első fordulójában kikapott. Hamar túltette magát a vereségen, nem sokkal később már a tornát megelőző nyitópartin bulizott a többi női teniszezővel.

Stollár mindössze négy játékot tudott nyerni a selejtezőben japán ellenfelével szemben, ez is mutatja, mennyire szenved a játékkal ebben az évben. 2017-ben összesen kilenc meccset tudott eddig megnyerni, az így megszerzett 27 ezer dollár (hétmillió forint) pedig kevés arra, hogy biztosítani tudja magának az utazásokat, a szálláshelyeket és az edzőket.

Ennek ellenére a közösségi médiában nem köszön vissza ez a nehéz helyzet, Stollár gyakran oszt meg bulizós képeket. Egyelőre a családja tudja fizetni a költségeit, kérdés, hogy meddig.

A %RIPOST% napilap szerdai számából megtudhatjátok, mi kellene ahhoz, hogy Stollár karrierje egyenesbe kerüljön.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.