RETRO RÁDIÓ

Vihar a láthatáron! Itt az olimpiai doppingbotrány!

Vihar a láthatáron! Itt az olimpiai doppingbotrány!
PB
Szerző
PB
Létrehozva2016. 11. 10. 18:25

A riói olimpia doppingmintáinak nagy része használhatatlan.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidoppingcsoport (MACS) vezetője nyilatkozott a  Telekom Sporthír Szolgálatnak, és tovább erősítette azokat a híreket, miszerint a riói olimpián csapnivaló volt a dopping-ellenőrzés.

Slendrián, hozzá nem értő és még kellő komolyságot sem tanúsító brazil doppingellenőrök, akikre nem lett volna szabad önálló feladatot bízni

– nyilatkozta  a szakember.

Tiszeker elmondta, a riói „vizsgálatok” minden eddiginél rosszabbak voltak, ha egyáltalán voltak. Eddig a 2008-as pekingi olimpia volt a rossz példa, ma már Rió az. A brazil olimpikonokat például nem is ellenőrizték, a többi kontroll esetében pedig egyszerűen rosszul azonosították és archiválták a mintákat.

"Az a hír járja, hogy a levett anyagok körülbelül felével, vagy annál is többel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni. Vihar a láthatáron. Azon se csodálkoznék, ha előbb vagy utóbb azzal kellemetlenkednének a WADA vezetőinek, hogy erről az egészről vajon mikor és hogyan értesültek, és miként igyekezték elejét venni a sporttörténet egyik legnagyobb botrányának?"

– mondta vészjóslóan Tiszeker.

A MACS vezetője kifejtette, most épp a súlyemelés és az atlétika volt célkeresztben, és a problémák magasabb szinteken is jelentkeznek, folyamatosan folynak a nyomozások, az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) elnöke például továbbra is őrizetben van.

Ahogy azt korábban megírtuk, a WADA nemzetközi jelentésében már sorra vette a gondokat, például, hogy angolul nem tudó hoszteszeket alkalmaztak vagy nem találták a sportolót az olimpiai faluban. Volt, hogy Nem is egyszer a vizsgálatok alig felét tudták elvégezni, több olyan eset is volt, hogy bár megtalálták a sportolót, de a hibás adatok miatt nem tudták hozzá párosítani.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.