Létrehozva: 2016.08.31.

Itt a válasz, ezért lett utolsó Hosszú Katinka

Ritkán történik meg vele ilyesmi. Pánikra azért nincsen semmi ok.

Háromszoros olimpiai bajnok úszókirálynőnk, Hosszú Katinka a berlini Világkupán is halomra nyerte magát, de az utolsóként bevállalt számában utolsó lett. Mi lehet ennek az oka?

Katinka az erősebb számaiban tarolt, 200 háton, vegyesen és gyorson is első lett, 50 háton csak egy ember előzte meg, 100 pillangón pedig harmadikként csapott célba. Levezetésként elindult 800 gyorson is, ez számára már maratoni távnak számít, így nem is meglepő, hogy ötödikként ért célba.

Az Iron Lady nagyon ritkán áll rajthoz ebben a számban, nyilván csak szeretett volna levezetni a versenynap után, összekötötte a kellemest a hasznossal, mert így nem egyedül kellett úszkálnia a medencében, mellette voltak a versenyzőtársai is.

A magyar szurkolóknak is megköszönte a biztatást a tegnapi nap után:

Azért 800 gyorson is van fejlődési lehetőség, Hosszú akár kérhetne tippeket is Kapás Boglárkától, aki ebben a számban lett bronzérmes a riói olimpián, Európa-bajnokságon pedig kétszer is aranyérmes lett ezen a távon az UTE kiválósága.      

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet