Létrehozva: 2016.03.05.

Párduc, oroszlán, gorilla és F1: Ecclestone tovább gyarmatosít

Újra hódítani készül. Lassan már nem marad kontinens Forma-1 nélkül. Antarktisz felkészül?

Bernie Ecclestone olyan, mintha egy világuralomra törő hadvezér lenne. A Forma-1 agytrösztje igyekszik mindig a kora előtt járni, előre gondolkodni.

Már a nyolcvanas években bevette a vasfüggöny mögötti szovjet blokkot, de meghódította az egyre unalmasabb versenysorozatnak Ausztráliát, Észak- és Dél-Amerikát, a Távol-Keletet és Délkelet-Ázsiát, Putyinnal cimborálva Oroszországot, az idén debütáló Azerbajdzsánt, no meg persze a dúsgazdag arab olajsejkek országait is. Lassan már csak az Antarktisz marad F1-verseny nélkül – de addig még hátra van Afrika „leigázása”!

Miközben a 85 éves brit üzletember mind kisebb szerepet szán az öreg kontinensnek (az idei 21-ből csak 10 futamot rendeznek Európában), egyre inkább piszkálja a csőrét: a második legnépesebb és legnagyobb kontinens eddig még ellenállt az új és új piacokat kereső száguldó cirkusz csáberejének. Eddig.

Nagyon szeretnék még látni egy versenyt Afrikában is. Az első tárgyalásaink már zajlanak

- árulta el a jelenlegi helyzettel elégedetlen, újítani vágyó Ecclestone. Azt sem titkolja, hogy az Egyesült Államokban is elképzelhető egy második F1-es versenyhelyszín a texasi Austinon túl.

Visszatérve Afrikához: többek között Zimbabwe, Angola, Namíbia, Marokkó és Szenegál is rendelkezik versenypályával, de a sok krízíshelyzet miatt leginkább Dél-Afrika jöhet szóba a Forma-1 számára. Itt 1934-től 1993-ig 33-szor rendeztek már F1-futamot, ebből 21-et (1967-től) a Johannesburghoz közeli Kyalamiban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Komoly betegsége miatt már 42 kilót fogyott a TV2 sztárja - képek

origo.hu

Egy szál semmiben gyönyörködik a havas tájban Tápai Szabina - kép

borsonline.hu

Döbbenetes történetet mesélt Berki Krisztiánról a Viszkis - "Krisztián úgy bepalizott, mint soha, senki"

hirtv.hu

Tömegverekedéssé és késeléssé fajult a migránsok konfliktusa Triesztben

ripost.hu

Nős férfival állt össze Nótár Mary

mandiner.hu

Homoszexualitás, női papok: durván beszólt a német püspököknek a Vatikán, a kiközösítés is felmerült

origo.hu

Szinte felismerhetetlen legújabb képén a pornómodell Molnár Anikó (18+)

travelo.hu

Videó: Olyan rekordokat döntő hullámvasút épül, amilyenhez fogható még nem volt

vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

life.hu

Csoda összetevőkből állította össze legújabb termékcsaládját a kozmetikai cég(x)

life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Michael Schumacherről vallott a világbajnok futballsztár

OLDALVONAL

Marco Rossi hazatért, elképesztő öröm érte

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Szoboszlainak hálával tartozik a Liverpool

OLDALVONAL

Bajnokok és legendák az égben, őket gyászolja a sport világa

OLDALVONAL

Szoboszlai otthagyta a focipályát, nem hiszed el, hol videózták le

OLDALVONAL

Orbán Viktor gyászol, levelet írt az elhunyt családjának

OLDALVONAL

Bugyi nélkül tárta szét meztelen combjait az érzéki nagykövetasszony

OLDALVONAL

Ez az igazi rongyrázás: helikopterrel jár edzeni a milliárdos csemete