
Szombathelyi rablás - kiderült, mely híres személy az áldozat
A művész a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja. A színészt kórházba kellett szállítani.
A színész próbálta megállítani a tolvajokat, azonban az egyikük rátámadt, és megsebesítette. Mentő vitte kórházba.

Színész próbálta menteni a helyzetet
Csütörtök délután rablás történt Szombathelyen, a Paragvári utcai egyik élelmiszerboltban. A helyzet pillanatok alatt elfajult, miután a boltvezető tetten érte az elkövetőket, majd egy vásárló próbálta őket feltartóztatni. A rablók egyike brutálisan megtámadta a hős férfit, aki az esetet követően súlyos sérülésekkel került a kórházba - olvasható a Metropol cikkében.
Korábban megírtuk, hogy rablás történt csütörtök délután az egyik szombathelyi élelmiszerboltban. Az eset gyorsan eszkalálódott: a boltvezető tetten érte az elkövetőket, majd egy vásárló próbálta megállítani őket. Az egyik rabló azonban rátámadt a férfira, akit olyan súlyosan bántalmazott, hogy kórházba kellett szállítani. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken délelőtt adott ki közleményt az esetről, amelyben nem neveztek meg senkit. Néhány órával később azonban a Weöres Sándor Színház hivatalos felületén megerősítette, hogy az áldozat a társulat ismert tagja, Horváth Ákos. A Tények információi szerint a színész hősiesen próbálta feltartóztatni támadóit, akik többször fejbe rúgták és válogatás nélkül ütlegelték.
A színház tájékoztatása szerint a művészt mentő vitte kórházba, ahol megállapították: főként az arcát érintő sérülései nyolc napon túl gyógyulónak minősülnek. Horváth Ákost időközben kiengedték a kórházból, állapota stabil.
Szombathelyen szeptember 25-én, a Paragvári utcai üzletben történt rablási kísérlet során társulatunk tagja, Horváth Ákos színművész sietett az eladók segítségére. A támadók ekkor súlyosan bántalmazták: többször fejbe rúgták, és válogatás nélkül ütötték. Ákost a mentők kórházba szállították, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseit ellátták. Szeretnénk mindenkit megnyugtatni: Ákost a kórházból kiengedték. Bár sérülései – különösen az arcán – megrázóak, a történteket erővel és méltósággal viseli. Büszkék vagyunk rá, hogy nem maradt közömbös, hanem a jogtalanul bántalmazottak és fenyegetettek védelmére kelt egy veszélyes helyzetben. Továbbra is hisszük, hogy közösségként akkor vagyunk erősek, ha kiállunk egymásért – különösen, ha valaki kiszolgáltatott helyzetbe kerül!
- áll a színház Facebook-bejegyzésében.






