
Krimibe illő eset: milliókat csalt ki egy idős nőtől egy unokázós csaló
A nő még az unokájának se merte elmondani, mi történt.
Összesen mintegy 8 millió forintnyi értéket csalt ki egy idős nőtől egy ismeretlen telefonáló, aki azt mondta az aggódó nagymamának, hogy lánya hatalmas bajban van, ő viszont segíthetnek rajta.

A csaló a 84 éves nőnek ügyvédként mutatkozott be, majd elmondta neki, hogy lányát letartóztatták, de óvadék ellenében el tudja intézni, hogy kiengedjék őt a rendőrségről. Az édesanya ekkor közölte a férfivel, hogy nincs pénze, csak régi családi ékszerei, a telefonáló viszont ezzel is beérte, egyúttal megkérte a nőt, hogy senkinek ne szóljon az alkujukról.
Az elkövető ezután arra kérte az idős asszonyt, hogy az ékszereket helyezze a háza kerítéséhez, amit a nő meg is tett, egy piperetáskába rejtve otthagyta az értékeit. A férfi később elment az ékszerekért, majd elsietett a helyszínről. Az aggódó nagymama a telefonos utasítás alapján még a közben hazaérkező unokájának sem szólt minderről, de amikor az állítólag letartóztatott lánya hazaérkezett, világossá vált számára, hogy a telefonáló egy álügyvéd, története pedig hazugság volt - írja a police.hu.

Ezeket fontos tudni, hogy ne váljunk a csalás áldozatává:
- Amennyiben hasonló telefonhívást kap, mindig járjon utána, hogy rokona valóban bajban van-e: tegye le a telefont, majd hívja fel a hozzátartozóját, akire hivatkoztak!
- Soha ne felejtse el: hivatalos személy soha nem kér pénzt! Sem rendőr, sem mentő, sem tűzoltó.
- Mindig legyen gyanús, ha pénz vagy más értékek átadására, átutalásra kérik!
- Bankkártya- és személyes adatait semmilyen körülmények között ne adja meg idegeneknek!
- Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljen a magánügyeiről, mert visszaélhetnek az információkkal!
- Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívó számot!







