Létrehozva: 2024.08.28.

A tűzoltók is megdöbbentek: nem hiszed el, ki gyújtotta fel a bajai szupermarketet

A játékosztály egyik termében csaptak a lángok.

Tucatnyi vásárló sereglett ki tegnap (augusztus 27.) délután a bajai Gránátos út szupermarketjéből, miután az üzlet egyik osztályán egyik pillanatról a másikra felcsaptak a lángok. A vásárlókat természetesen azonnal kiterelték az épületből, a tűzoltókat pedig rögtön értesítették.

Úgy tudjuk, hogy a kisfiú a legókat gyújtotta meg. A történtek után az egész épületet ki kellett üríteni Fotó: Pexels (illusztráció)

Információink szerint az egyik polc gyulladt ki, a tűz innen terjedt tovább. A jelenet annyira sokkolta a dolgozókat és a vásárlókat is, hogy a tüzet meglátva szinte mindenki lefagyott, kivéve az egyik vásárlót. A férfi nem habozott, poroltóért rohant, és míg a többiek a tűzoltókat hívták, ő haladéktalanul megkezdte az oltást. Amit elkezdett, azt végül a katasztrófavédelem munkatársai fejezték be.

Polc égett egy áruházban, kedd délután, Baján, a Gránátos utcában. A helyszínen lévők a tüzet egy porral oltóval eloltották, az épületet kiürítették. A bajai hivatásos tűzoltók a tűzzel érintett területet átvizsgálták, a még izzó részeket eloltották és az áruházat átszellőztették

 - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. 

Lapunk úgy értesült, hogy a tűz a gyerekosztályon keletkezett, ami nem véletlen: azt ugyanis egy gyerek okozta. Úgy tudjuk, hogy a srác egy gázgyújtót csent el az egyik osztályról, amivel a legókészletet gyújtotta meg. Vélhetően csak egy ártatlan gyerekcsínyről vagy szerencsétlen véletlenről volt szó, ugyanis lapunknak azt mondták: amikor a polc lángra kapott, a kisfiú is halálra rémült, később pedig keservesen zokogott.

Bár a polc és több játék is megrongálódott, a dolog szerencsés véget ért, ugyanis senki nem sérült meg. A helyszínre a tűzoltókon kívül rendőrök is érkeztek, mivel az ügyben nem csak tűzvizsgálati, hanem rendőrségi eljárás is indult.

- A tűzesettel kapcsolatban rongálás miatt indult büntetőeljárás a Bajai Rendőrkapitányságon. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem áll módunkban adni - közölte a Riposttal a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek