RETRO RÁDIÓ

Debrecenben bujkált egy veszélyes bűnöző, így kapták el - fotó

Létrehozva2024. 02. 29. 12:46
Frissítve2024. 02. 29. 12:46

A svájci nyomozókkal közösen együttműködve sikerült elkapni a férfit.

A 29 éves férfit 2019 novemberében zsarolás és személyi szabadság megsértése miatt, 2020 decemberében rablás és más bűncselekmények miatt ítélte el a Zürichi Kerületi Bíróság. Összesen több mint 5 és fél év börtönbüntetést kapott. Ráadásul hazájában kábítószer-kereskedelem és lopások miatt is eljárás folyt ellene.

H.S. azonban megszökött, nemzetközi és európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A svájci nyomozók a begyűjtött információk alapján azt feltételezték, hogy Magyarországon bujkál. A nemzetközi 🇨🇭 🇭🇺 összefogásnak köszönhetően, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Osztálya pár hét alatt megtalálta a körözöttet, aki Debrecen egyik elegáns lakóparkjában rejtőzködött. Mivel a férfit veszélyes bűnözőként tartották számon, az elfogásra a Nemzeti Nyomozó Iroda felkérte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Cívis Közterületi Támogató Alosztályát.

Nyomozóink a férfit február 20-án elfogták, majd bűnügyi őrizetbe vették. Kiadatásáról a későbbiekben döntenek- írja a Magyar Rendőrség közösségi oldalán. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.