tóth gabi
Elsüllyedt egy műtrágyaszállító hajó a Duna Szerbia és Horvátország közötti szakaszán pénteken, az illetékesek komoly környezetvédelmi károktól tartanak.
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hatóságokra hivatkozó beszámolója szerint a német felségjelzésű, Antonia nevű hajó nem sokkal éjfél után nekiütközött a szerb-horvát határon található Duna-híd egyik oszlopának a vajdasági Palánkánál. A sérült hidat lezárták, a forgalmat más határátkelőkhöz terelik.
A szerb környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint a hajó uszálya ezer tonna műtrágyával süllyedt el. Szakemberek vizsgálják, hogy milyen következményei lehetnek a környezetre a műtrágyaszennyezésnek.
Dusan Blagojevic környezetvédelmi szakértő az N1 regionális hírtelevízióban arról beszélt, hogy az ezer tonna műtrágyát tartalmazó uszály elsüllyedése minden bizonnyal negatív hatással lesz a vízi növény- és állatvilágra, közvetve pedig az emberekre is.
Nem tudjuk pontosan, hogy milyen műtrágyáról van szó, csak feltételezhetjük, hogy ammóniás műtrágyáról beszélünk. Annyi bizonyos, hogy tápanyagfelesleg alakul majd ki (nitrogén és foszfor), ami elkerülhetetlenül az algák túlvirágzásához vezet, ez pedig túlzott oxigénfogyasztást okoz a felszíni vizekben. Elszaporodnak a kórokozók és növekszik a nitrátkoncentráció, végül pedig kellemetlen szagok és gázok keletkeznek
– idézi az MTI a szakembert. Mint mondta, a vízinövények elszaporodása az oxigén mennyiségének csökkentését eredményezi, ez pedig halak és más élőlények megfulladásához vezethet. Hozzátette, az ammónia már alacsony koncentrációban is mérgező az állatokra nézve.