5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Barátnője védelmében rántott kést az óbudai támadó - Videó

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 09. 08. 17:15

A térfigyelő kamera rögzítette az incidenst.

Vendégségből tartott hazafelé egy pár, amikor az óbudai parkolónál egy társaságból beszóltak nekik. A páros férfi tagja ezen úgy bepöccent, hogy késsel akart elégtételt venni. Egy ideig barátnőjének sikerült visszatartania, ám ittas párja az éles pengével véletlenül őt is megsebesítette, ezért inkább elengedte.

Fotó: Ügyészség

Közben a társaságból kivált férfi provokálni kezdte a késes támadót, aki ettől még jobban dühbe gurult. Végül ők ketten egymásnak estek, dulakodtak, és eközben a támadó mellkason szúrta ellenfelét. A megszúrt áldozat ekkor olyan erővel ütötte arcon a késelőt, hogy az arccal előre, a betonra esett. Ekkor a társaság másik tagja is odaszaladt a földön mozdulatlanul fekvő férfihoz, és társával együtt rugdosni kezdték.

A megszúrt férfi sérülése életveszélyes volt, de a késelő is súlyos sérüléseket szenvedett. A Fővárosi Főügyészség a támadót életveszélyt okozó testi sértéssel, a másik két férfit pedig súlyos testi sértéssel és csoportosan elkövetett garázdasággal vádolja, velük szemben fegyház-, illetve börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.