RETRO RÁDIÓ

18 éves családapa életéért küzdenek Miskolcon

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 07. 27. 19:02
Frissítve2023. 07. 28. 17:49

Koffeinmérgezést kapott, és kómába esett.

Családja szeme láttára kapott rángógörcsöt a Farkaslyukon élő Szabolcs, amikor megpróbált felkelni féléves kislányához. A 18 éves kétgyermekes családapa alig lépett a babakocsihoz, a fejéhez kapott, majd összeesett, és egy szót sem volt képes szólni. 

Szabolcs és Amanda a nagyobbik gyermekükkel (Fotó: Bors)  Fotó:  Fotó: Családi archívum

A fiatal férfit a családtagok igyekeztek újraéleszteni.

Masszíroztuk a mellkasát, és fújtuk a szájába a levegőt. A mentőket is értesítettük, akik beszállították a kórházba

 – mondta el a Borsnak Szabolcs élettársa, Amanda, akivel azt tervezték, hogy hivatalosan is összekötik az életüket, de mindig közbejött valami.

Szabi mondogatta, hogy elvesz feleségül, és már megkérte a kezemet. Remélem, lesz rá lehetősége, hogy ezt meg is tegye. Most ezért is imádkoznom kell. A gyerekeknek, a hároméves Dominik Tibornak, és a féléves Amira Lénának szüksége van rá. Még nem is tudta őket a nevére venni, az én vezetéknevemre anyakönyvezték mindkettőt. A fia keresi az apját, de már tudja, hogy beteg 

– mesélte az elkeseredett menyasszony, aki szerint a párja hirtelen rosszullétét az okozhatta, hogy az egészséges fogyasztási határt messze túllépő mennyiségű energiaitalt ivott. A rendkívül magas koffeintartalmú folyadékot szinte víz helyett fogyasztotta.

Volt, hogy vett egy egész kartonnal, a benne levő 24 doboz italt pedig alig egy hét alatt magába öntötte. Ettől koffeinmérgezést kapott.

Szabolcs jelenleg kómában fekszik. Életéért a miskolci kórházban küzdenek az orvosok, de a családdal közölték, hogy a legrosszabbra is fel kell készülniük. A férfi szerettei imaláncot indítottak, és abban bíznak, hogy ezzel megmenthetik az életét.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.