RETRO RÁDIÓ

""Szerette Petit a felesége" - gyermekkori barátját ölte meg a bujáki gyilkos, hogy megszerezhesse a feleségét

B.T.
Szerző
B.T.
Létrehozva2023. 04. 27. 19:00

Temető mellé ásta el gyerekkori barátját egy 33 éves férfi Bujákon. A háttérben drámai okok húzódtak: a gyilkos, barátja feleségét akarta megszerezni.

A borzalmas esetre kedden derült fény, ekkor kezdték el ugyanis eltűntként keresni a többgyermekes, mindenki által kedvelt, köztiszteletnek örvendő családapát, a 33 éves B. Pétert. Hamarosan kiderült, hogy a család legrosszabb rémálma vált valóra: Péternek csupán a holtteste került elő egy temető melletti gödörből.

A férfi a kihallgatásán mindent bevallott - Fotó: Police

A férfi testén számos szúrt sebet találtak, így gyorsan fény derült arra is, hogy Pétert meggyilkolták. A tettes a gödörre még ágakat is rakott, hogy elfedje szörnyű cselekményét. Arra azonban, ami ezek után jött, senki számított: kiderült, hogy a tettes nem más volt, mint Péter egyik legközelebbi, gyermekkori jó barátja. A gyilkos elcsalta Pétert a helyi temető mellé, ott pedig egy ásóval fejbe vágta, majd többször is megszúrta. 

A helyiek elárulták, a háttérben brutális dráma húzódott: barátja ugyanis rajongott Péter feleségéért, így barátját el akarta tüntetni az útból, hogy megszerezhesse magának az asszonyt, akit rossz nyelvek szerint már korábban is többször megkörnyékezett: 

- Hallottuk, hogy korábban már próbálta rábeszélni a nőt egy viszonyra, de ő nemet mondott, szerette Petit. De azt, ami történt, el sem hiszem. Mi azt hittük, hogy törődik a családjával és szereti őket, rémálmainkban sem gondoltuk volna, hogy ilyenre vetemedik, főleg egy jó barátja ellen. Petivel kisiskolás koruk óta barátok voltak

 – ingatta a fejét az áldozat még mindig sokkos állapotban lévő ismerőse, aki hozzátette: ők maguk nem is sejtették, hogy barátja szerelmes Péter feleségébe. Állítólag aznap is segítségkérés ürügyén csalta barátját a temetőhöz: 

- Azt mesélték, hogy segítséget kért Petitől, aki persze rögtön rohant a barátjához, aki erre megölte. Ő már csak ilyen volt: ha egy szerette vagy barátja segítséget kért, azonnal, kérdés nélkül rohant. Soha nem hittük volna, hogy ez lesz a veszte 

- tette hozzá.

Mint mondták, úgy tudják, nem csak Peti, de gyilkosa családja is összetört a történtek után, várandós felesége is sokkot kapott:

- Szegény, most is babát vár, bele sem merek gondolni, ő mit érezhet. Hiszen ő is és Peti felesége is több kisgyerekkel maradt egyedül. Peti legkisebb gyereke alig múlt két éves – tette hozzá az ismerős. Miután elkapták, a gyilkos végül mindent bevallott a zsaruknak, mi több, ő maga mutatta meg, hol hantolta el barátját. 

A helyiek azt kívánják: a férfi gyilkosa legalább akkora szenvedést érdemel, amilyet Peti és családja most elszenvednek: 

- A börtönt túl kegyesnek érezzük neki. Kisgyerekeket fosztott meg az apukájuktól, egy feleséget a férjétől. Nincs olyan büntetés, ami méltó lenne ehhez az állati tetthez

- szögezték le. A gyilkos letartóztatását indítványozták, erről a bíróság pénteken délelőtt fog dönteni. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.