RETRO RÁDIÓ

10 éves kislányát erőszakolta meg a Fejér vármegyei nevelőapa

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 03. 31. 12:15
Frissítve2023. 03. 31. 12:22

Másodfokon tárgyalták az ügyét, súlyosabb ítéletet kapott.

A férfi egy Fejér vármegyei nagyközségben feleségével közösen nevelte a nő korábbi kapcsolatából származó két gyermekét, valamint 2017-ben született közös gyermeküket. Régóta szerette volna elcsábítani 10 éves nevelt lányát, aztán amikor egy tavaszi szünet alkalmával kettesben maradtak, kihasználta a helyzetet: bement a szobájába, ahol erőszakkal szexuális cselekményre kényszerítette - állapította meg a nyomozás.

Fotó: Pixabay

Bár a férfi megfenyegette a gyereket, hogy senkinek ne merjen szólni a történtekről, ám a kislány végigsírta az éjszakákat, míg végül kibökte édesanyjának, hogy mi bántja. A nő ezután fordult a rendőrséghez, ahol kiderítették az egész szörnyű esetet. A Székesfehérvári Törvényszék első fokon a férfit szexuális erőszak miatt hét év fegyházra ítélte, de az ügyészség és a vádlott védői is fellebbeztek a döntés ellen. 

Az ügyet másodfokon tárgyaló Győri Ítélőtábla csütörtökön tizenkét évre súlyosbította a büntetést. Az ítélet ezúttal már jogerős, így a pedofil férfinak lesz ideje gondolkodni mindazon, amit a kislány és családja ellen elkövetett.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.