15°C
25°C

Zakariás névnapja

RETRO RÁDIÓ

Részegen vállalt fuvart, mindenki rajtavesztett – videó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 14. 13:20
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

A sofőrt és utasait is felelősségre vonják.

Egy lakóház állította meg a részeg gyorshajtót január 22-én Bátonyterenyén. A férfi napközben egy ünneplés során annyira leittasodott, hogy barátainak kellett hazavinniük. Ez azonban nem tántorította el attól, hogy két másik ünneplőnek maga ajánlja fel, hogy elfuvarozza őket

Fotó: Ügyészség

Talán csak az alkohol hatása alatt, talán brahiból, tény, hogy lakott területen mintegy 70 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott, mígnem egy kanyarban lesodródott az útról és egy háznak ütközött. A balesetben a sofőrnek, mellette ülő testvérének és a hátsó ülésen utazók egyikének könnyű sérülése lett, társának viszont az orrcsontja is eltört és a gerince is zúzódott.

Mivel a szabálytalankodó ezzel 8 napon túl gyógyuló sérülést idézett elő, az ügyészség súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt nyújtott be ellene vádiratot a Salgótarjáni Járásbíróságon. A hátul ülő utasok pedig nem elég, hogy lesérültek, felelniük is kell amiatt, hogy nem csatolták be a biztonsági övüket, a rendőrség ellenük közigazgatási eljárást kezdeményezett.

Az ügyészség „Jogodban áll tudni” című ismeretterjesztő sorozatában azt szimulálják, hogyan hat az alkohol a reakcióidőre. Nézd meg, mennyit ront az ivászat a vezetési képességeken!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.