
Drámai telefonhívás, öngyilkos akart lenni az apostagi apuka
Az újságíró értesítette a rendőrséget.
Öngyilkos akart lenni az a férfi, aki korábban szerette volna magához venni az édesanyja által kis híján meggyilkolt apostagi kislányát. Péter péntek reggel azzal fordult a Borshoz, hogy fagyállót fog inni.

Az ügy előzménye, hogy szeptember elején megkéselte 6 éves lányát egy apostagi nő, aki apja szerint mentális betegségben szenved, és több alkalommal kihagyta a számára felírt gyógyszer beszedését. A kis Fanni már jobban van, de kérdés, hogy ki fogja felnevelni. Az anya bizonyára évekre börtönbe vagy elmegyógyító intézetbe kerül. A tragédia után kereste meg a Bors a gyermek édesapját, Pétert, aki elmondta, hogy szeretné a lányát magához venni, de Fanni nem az ő családnevét viseli, és papíron egyelőre nincs köze a gyermekhez. A célja eléréséhez pert kell indítania az apaság megállapítása iránt.
Péntek reggel ugyanez a férfi fordult a korábbi cikk írójához.
Megyek a kisfiam után!
– írta, amivel arra utalt, hogy korábban egy másik kapcsolatából származó gyermeke közvetlenül a születés után meghalt. Péter öngyilkossági szándékát azzal indokolta, hogy sok szörnyűség érte, ráadásul a párja is szakított vele.
Nincs lakcímem, de van fagyállóm. Szépen felöltözöm, és remélem, nem találnak meg időben. A lehető legkevesebbet szeretnék létezni ezen a földön tovább
– közölte, és nyomatékul egy képet is küldött a kikészített vegyszerről.
A Bors újságírója állampolgári kötelességének eleget téve azonnal értesítette a segélyhívó központot. A rendőrség a férfi neve és városa alapján beazonosította Pétert, és azonnal ki is szállt a helyszínre. A férfi végül nem ivott a folyadékból, vélhetően csak egy segélykiáltás volt részéről a fenyegetés.






