RETRO RÁDIÓ

Rátámadt egy eladónőre, aki bátor védekezésének köszönheti, hogy életben maradt – videó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 19. 05:30

Életfogytiglant kapott, leghamarabb 25 év múlva szabadulhat feltételesen.

A szülei váncsodi házában élő és rendszeres jövedelemmel nem rendelkező 24 éves férfi 2020. március 24-én azzal a szándékkal biciklizett át a szomszédos Mezőpeterdre, hogy ott ha törik, ha szakad, pénzt szerez. Terve véghezvitelére magával vitt egy téglákkal telepakolt táskát. 

Fotó: Police.hu


Kinézett egy trafikot, ahova a járványhelyzet miatt egyszerre csak egy vevő léphetett be, így mások nem láthatták, mit csinál odabenn. Cigarettát kért, és amikor az eladó megfordult, hogy a polcról levegye az árut, a nehéz zsákkal teljes erejéből fejbe ütötte a nőt, aki összeesett. A támadó a földön fekvő áldozatára még több csapást mért, de a nő nem vesztette el az eszméletét, folyamatosan próbált védekezni. Ezért a férfi végül mindent – a bolti pénzt és saját hátizsákját is – hátrahagyva kirohant az üzletből, és elmenekült a helyszínről. A berettyóújfalui rendőrök azonban már másnap elfogták, és most a bíróság döntött: előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletében mondták ki bűnösnek, ami miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték. Leghamarabb 25 év múlva szabadulhat feltételesen.

Bár a megtámadott eladónő végül 8 napon belüli sérülésekkel megúszta, az ítéletnél figyelembe vették, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszköz alkalmas volt emberi élet kioltására, ráadásul a vádlott korábban Németországban már gyilkolt ugyanilyen módszerrel, és itthoni tettét is az előző büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

A Debreceni Törvényszék ítélete nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért, míg a vádlott és védője fellebbezett. Jelenleg egyébként a férfi több más ügy miatt jogerős szabadságvesztését tölti.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.