RETRO RÁDIÓ

Benzint locsolt rá és fel akarta gyújtani a baranyai nőt, mert visszautasította

Sok autóba kell AdBlue
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 06. 13:20

A nőnek van egy férje is, de még ez sem zavarta a tébolyodott férfit.

Emberölés előkészülete, valamint közveszélyokozás előkészülete miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 32 éves berkesdi férfi ellen – írja a Police.hu.

A férfi 2019. december 31-én 21 óra 30 perckor bement egy berkesdi családi házba, ahol féltékenységből fenyegetőzött, és arra akarta kényszeríteni az ott lakó nőt, hogy vele menjen. Miután a nő ezt visszautasította, a férfi közölte, hogy akkor felgyújtja őt és a házban tartózkodó mozgáskorlátozott férjét is, majd több liter benzint locsolt szét a lakás padlójára, a bútorokra, valamint a nő ruhájára.

A férfi ezután megpróbálta meggyújtani a szétlocsolt üzemanyagot, azonban ez nem sikerült neki. A benzin belobbanása esetén a lakóhelyiség teljesen kiégett volna. A rendőrök három órán belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfit, majd letartóztatták. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.