RETRO RÁDIÓ

Elgázolta agresszív férjét a magyar nő, métereken át vonszolta

Elgázolta agresszív férjét a magyar nő, métereken át vonszolta
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 01. 13. 10:30

A házaspár kapcsolata már hosszabb ideje megromlott, mert a férfi sokat ivott és agresszív is volt. Egy vita pedig tettlegességig fajult.

Vádat emeltek azzal a szeged környéki faluban lakó nővel szemben, aki 2017 decemberében egy veszekedés közben ült autóba, majd az elé ugró férjét elgázolta, ezzel a férfi halálát okozva – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Fotó: Police.hu

Szanka Ferenc közölte, a nőt erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a házaspár kapcsolata – elsősorban a férfi italozó életmódja és agresszív természete miatt – hosszabb ideje megromlott, de a gyakori konfliktusok ellenére együtt éltek.

A sértett 2017. december 27-én kora délután is alkoholt fogyasztott, majd 4 órakor közös otthonukban meglökte, fojtogatta feleségét. A nő a támadás elől ki tudott térni, magához vette a közös kocsijuk kulcsát, és kirohant a házból. A ház előtt parkoló autójukba ült, és a támadás miatti tudatszűkült állapotban nagy gázt adva elindult. Röviddel az elindulás után elütötte a sértettet, aki a motorháztetőre zuhant. Fölhajtott a műútra, ami miatt a sértett a kocsi elé, az útra esett. Az asszony ráhajtott; a férfi a kocsi alváza alá szorult, majd a fékezés nélkül továbbhaladó autó az áldozatot vonszolva a túloldali útpadkán fennakadt a sértett testén. A vádlott gázadással próbálta a kocsit kimozdítani, de az autó kerekei kipörögtek, így nem tudott elindulni.

A férfi a ráhajtó autó, a beszorulás, valamint a mellkas összenyomása miatt életét vesztette. Amennyiben a vádlott a sértett elütését követően fékezett volna, a kocsi nem hajt rá a férfira, aki így nem halt volna meg – közölte a csoportvezető ügyész.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.