tóth gabi
Három férfit letartóztattak az Újpesten eltûnt vállalkozó, A. Csaba ügyében, ugyanis a gyanú szerint megfojtották a vállalkozót, majd elásták Szentendre külterületén. Az egyik férfi az a személy, aki régóta együtt dolgozott Csabával, õ látta utoljára - tudta meg a Ripost. Lapunk kiderítette, hogy a gyanúsítottak évek óta barátok.
Ahogy arról a %Ripost% elsőként beszámolt, május 6-án eltűnt egy vállalkozó a IV. kerületből. Élettársa, Krisztina jelentkezett a rendőrségen, miszerint párja előző nap elment otthonról, és azóta nem hallott felőle.
Először a Farkaserdőben keresték
Száznál is több rendőr kereste a férfit, feltúrták a Farkaserdőt. A 47 éves A. Csaba több árucikkel, így külföldi autókkal is üzletelt. Külföldről hozatta be az árut az embereivel, ő maga legtöbb idejét az autószerelő műhelyeiben töltötte. Lapunk kiderítette: eltűnése előtt egy új bizniszbe kezdett. Több férfival együtt be akarták forgatni a pénzt, majd azt elosztani. Lapunk korábban felkereste Csaba egyik közeli barátját, aki a %Ripost%-nak elmondta: a vállalkozónak volt egy fiatal kollégája, ő látta az eltűnés napján utoljára.
Csabának dolgoztam, nagyon jóban voltunk. Autószerelő műhelyei vannak, autókat és egyéb dolgot hozott és hozatott külföldről az embereivel
– mondta el a férfi.
"A biztonságtechnika és az építőipar területén is üzletelt, attól függően, éppen miben látta a nagyobb lehetőséget. Mindig okosan dolgozott, de most belenyúlhatott valami nagyon rosszba…"
A rendőrség tegnap közölte: a nyomozás során megkeresték azt az embert, akivel Csabát utoljára látták.
- Miután kihallgatták a tanúkat és a háromfős társaságot, gyanússá vált a nyomozóknak, hogy az egyikük folyamatosan ellentmondásba került önmagával a vallomásában. Végül csütörtök éjjel ketten beismerték a gyilkosságot, a harmadik személy megtagadta a vallomást.
Péntek reggel a rendőrség Szentendre külterületén megtalálta a megfojtott és elásott áldozatot
– közölték.
Az indítékról a rendőrség elmondta: a három barát nagy összeggel tartozott az autókereskedőnek.
Kíváncsi vagy arra, hogy a Ripost mit tudott meg a három gyanúsítottról? Akkor keresd a szombati napilapunkat az újságárusoknál!