RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő fordulat a negyedikről kizuhant Pannika ügyében

Megdöbbentő fordulat a negyedikről kizuhant Pannika ügyében
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 03. 01. 12:15

Az anya zokogott a kihallgatáson, alig bírt beszélni a szörnyû történtekrõl.

"Védenceim szerdai kihallgatásán a nyomozó közölte velük, hogy tények bizonyítják, hogy minimum nyolc alkalommal a keresztanyára bízták a gyereket annak ellenére is, hogy tisztában voltak a nő időbeosztásával. Vagyis azt is pontosan tudták, hogy korábban eljön majd a lakásból, mint ahogy ők hazaérnek. Így a szülőket kiskorú nyolcrendbeli veszélyeztetésével gyanúsítják" – közölte dr. Lichy József ügyvéd.

A Blikk információi szerint a hatóság birtokában van több mobiltelefonos üzenetváltás is, amely alátámasztja a gyanúsítást. Emellett kikérték mindhárom érintett munkahelyi beosztását, amely szintén azt igazolja: nem csak a szörnyű baleset napján kérték meg a keresztanyát, hogy vigyázzon a kislányra, azaz maradt felügyelet nélkül a kis Panni.

A portál úgy tudja, a negyedik emeletről kizuhant kislány anyja miatt többször is meg kellett szakítani a legutóbbi kihallgatást: Anasztázia annyira sírt, hogy képtelen volt beszélni.

A rendőrség több szakértőt is kirendelt annak kiderítésére, hogy Pannika milyen körülmények között esett ki az ablakon. A szakértő nem zárta ki, hogy a gyerek egyedül mászott fel, de azt sem, hogy valaki kiejtette az ablakon.

"Két indítványt nyújtottam be a rendőrségnek. Nagyon szeretném, ha kiredelnének egy úgynevezett szomatopedagógust, aki a kisgyermek fizikai erejét és készségeit tisztázza, illetve tartanánk egy helyszíni bizonyítást is" – mondta dr. Varga Zoltán, az elhunyt kislány keresztanyjának ügyvédje.

Pannikára a keresztanyja vigyázott, mert a szülei éjszakai műszakban dolgoztak. Az alkalmi bébiszitternek azonban hamarabb el kellett jönnie, mint ahogy P. Anasztázia és A. Tamás hazatért, mert munkába kellett sietnie. A fiatal nő a gyereket magára hagyta a negyedik emeleti lakásban, aki a mai napig rejtélyes körülmények között kiesett az ablakon. Pannit kórházba vitték, ott azonban nem sokkal később meghalt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.