RETRO RÁDIÓ

Ittasan, jogsi nélkül, hamis rendszámú autóval állt fejre a magyar fiú

Ittasan, jogsi nélkül, hamis rendszámú autóval állt fejre a magyar fiú
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 03. 16. 13:15

Hát, minden összejött a 26 éves magyar fiatalnak: még a baleset helyszínérõl is elfutott, de elkapták.

Baleset történt a 81-es számú főút 67+880 kilométerszelvényében. Egy 26 éves férfi közlekedett Mezőörs felől Pér irányába, amikor egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát kocsija felett.

Az úttestről lehaladva járműve egy közúti jelzőtáblának, majd az árokfalnak csapódott és feje tetejére borulva állt meg. A balesetben nem sérült meg senki.

A sofőr a helyszínről elment, de őt a péri polgárőrök segítségével az intézkedő rendőr elfogta és visszavitte.

Az egyenruhások a sofőrt megszondáztatták, a szonda pozitív értéket mutatott. Az ellenőrzés során a balesethelyszínelő-rendőr megállapította, hogy a fiatal érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, illetve az autóra felszerelt rendszám nem egyezik meg az eredetileg kiadottal. A 26 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, illetve ittas vezetés megalapozott gyanúja miatt indítanak ellene büntetőeljárást.

Ez bizony nem az ő napja volt...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.