RETRO RÁDIÓ

Fordulat a budapesti túszejtő állapotában, ez történt a kórházban

Fordulat a budapesti túszejtő állapotában, ez történt a kórházban
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 02. 18. 06:40

A tettest, akit életveszélyes sérüléseket szenvedett, kommandósok õrzik.

Az anyja meglátogathatta a kórházban Sz. Károlyt, akit golyózáporral terítettel le, miután megszkött pénteken.A többszörös visszaeső bűnözőt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Másfél napig mélyaltatásban tartották, vasárnap azonban már magához tért, állapota stabil. A törvény szerint közvetlen hozzátartozója meglátogathatja a kórházban az elítéltet, Sz. Károly édesanyja pedig élt is a lehetőséggel - írja a Blikk.

A nő a legszigorúbb szabályok mellett, csak néhány percig lehetett fia közelében, akire kommandósok vigyáznak.

A 2017-ben fegyveres rablás miatt kilenc évre ítélt férfinak pénteken rongálás és garázdaság miatt volt tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Egy év egy hónapot kapott, ahelyett azonban, hogy elfogadta volna az ítéletet, támadásba lendült. Elvette az őr fegyverét, majd kirontott a teremből.

"Úgy tudom, a bíró abban a pillanatban megnyomta a pánikgombot, ahogy az elítélt elvette az őr fegyverét. A portán lévő biztonságiak közül az egyik legtapasztaltabb kolléga azonnal rohant, hogy megnézze, mi történt. Ekkor pont összetalálkozott a fegyverrel szökni próbáló férfival, aki túszul ejtette. Az erőszakkal szerzett pisztolyát a fejéhez tartotta, és kényszerítette, hogy kimenjenek együtt az épületből. Itt aztán egy autóba szállt, a biztonsági őrt pedig elengedte. Hiába rendelkezik szegény nagy rutinnal, rettentően megviselték a történtek" – mondta dr. Gatter László ügyvéd, aki az eset idején épp az épületben volt.

Végül a férfit 36 perccel a szökése után a rendőrök célzott lövésekkel ártalmatlanították. Sz. Károly már több súlyos bűncselekményt is elkövetett. Õ az a férfi, akit 2017-ben, miután megkísérelt kirabolni egy kőbányai bankot, menekülés közben elgázolt egy autó.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.