RETRO RÁDIÓ

Elképesztő, hogyan kapták el az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt

Elképesztő, hogyan kapták el az egyik legkeresettebb magyar bűnözőt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 02. 01. 09:25

A rendõrség nemrég hozta nyilvánosságra azt a listát, amin a legkeresettebb magyar bûnözõk szerepeltek, csütörtökön pedig három emberrel is csökkent a toplista!

A %RIPOST% címlapon adta közre a rendőrség top 50-es körözési listáját szerdán, másnap pedig már három ember le is került róla.

„Két személyt külföldön kaptak el, hagyományos úton, nemzetközi elfogatóparancs alapján. Egyikük a különösen veszélyesnek címkézett, fegyveres rabló, B. Csaba, a másikuk pedig M. Attila, akit lopásért, rablásért és csalásért is köröztek 2016 óta. Mindketten megszöktek a jogerős büntetés elől. A harmadik férfit viszont tíz év után, klasszikus lakossági bejelentés után fogták el a nyomozók csütörtökön”

– tájékoztatta a %RIPOST%-ot az ORFK szóvivője, Gál Kristóf.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint S. L.-t a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársaival közösen kapták el, a férfit kábítószerrel való visszaélés miatt körözték. Gál Kristóf lapunknak még elmondta: az elmúlt napokban megháromszorozódott a bejelentések száma melyek mindegyiket komolyan veszik a nyomozók: így sikerült elfogni S. L.-t is csütörtök reggel.

A rendőrség kéri a lakosságot, hogy amennyiben a körözési listán szereplők közül bárki felismerne egy bűnözőt, vagy információval rendelkezik hollétéről, tegyen bejelentést a körözött személy adatlapjáról elérhető üzenetküldő alkalmazással. A bejelentés elküldése anonim módon is lehetséges.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.