
A helyiek szerint nem véletlen, hogy ismét körbeszalagozta a házát a rendõrség.
Újabb bizonyítékokat keresnek a mosonmagyaróvári Mácsik Zoltán eltűnési ügyében, méghozzá a gyanúsított É. Imre ikrényi telkén – tudta meg a %Ripost%. Újabb rendőrségi szalagokat húztak ki a kerítésére és a ház köré, ami a környéken élők szerint azért furcsa, mert egyszer már mindent átvizsgáltak itt.
![]()
Új információk jutottak a rendőrök birtokába? – találgatnak a helybéliek. Korábban a területen lévő kis tavat búvárok vizsgálták át, eközben a nyomozók mintát vettek a környéken elhelyezett nagy hamukupacból, amit átadtak a labornak, DNS-minták elemzésére.
Ahogyan azt a %Ripost% megírta, az 52 éves, cukorbeteg Mácsik Zoltán március 31-én tűnt el. Azon a napon egy találkozót beszélt meg vele É. Imre az abdai benzinkútra, hogy majd ott kifizeti felhalmozott tartozását és elviszi egy másik munkára.
![]()
Zoltán egy fehér Volswagen transporterrel indult útnak otthonról, kék színű munkaruhában. A találkozó után nyoma veszett. Az autó az eltűnését követően előkerült Győr Sas-hegyről, egy autószerelőnél parkolt a többi autó között. A %Ripost% úgy tudja, korábban É. Imre vitte oda, aki régebbről ismerte a autószerelőt. Ezután a gyanúsított ezüst Opeljére is ráakadt a hatóság Szombathelyen, egy áruház parkolójában. Az autó mögé egy utánfutó volt felszerelve, amely tele volt földdel és raklapokkal. A helyiek azt beszélik, hogy nem csak a villanyszerelőként dolgozó Mácsik Zoltán lehetett az egyetlen áldozat, további hat ember rejtélyes eltűnéséhez is köze lehet a vállalkozónak. Jelenleg É. Imrét előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
![]()
Megkeresésünkre a rendőrség csak annyit válaszolt: a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt folytat nyomozást, ennek keretében különböző eljárási cselekményeket hajt végre, azonban ezekről a nyomozás érdekeire hivatkozva bővebb tájékoztatást nem adhatnak.







