RETRO RÁDIÓ

Most kaptuk: Lecsapott a terrorelhárítás Debrecenben

Most kaptuk: Lecsapott a terrorelhárítás Debrecenben
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 06. 26. 07:45

Szervezett bûnözõi hálózat felszámolását kezdte meg a TEK. Eszméletlen arzenált foglaltak le.

Három gyanúsítottal szemben indítottak büntetőeljárást a hajdú-bihari rendőrök, miután megtudták hogy egy férfi zárjegy nélküli dohányt árul Debrecenben, illetve ingatlanját olyan nőknek adja ki, akik ott szexuális szolgáltatást nyújtanak.

A nyomozók június 13-án, Debrecenben elfogták a férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

Az ügy részleteinek felderítése során a rendőrök látókörébe került egy 30 éves szentesi férfi, aki a debreceni gyanúsítottól rendszeresen vásárolt jövedéki adózás elől elvont terméket, majd azzal, illetve kábítószerrel kereskedett az ország több pontján is.

Majd június 22-én Budapesten elfogták B. Tamást. A 30 éves férfi a megalapozott gyanú szerint országszerte több fogyasztónak, köztük a szentesi gyanúsítottnak is adott el kábítószert.

A rendőrök a férfi budapesti lakásán és csobánkai tartózkodási helyén tartott házkutatás során két és fél millió forint készpénzt, 900 eurót, 500 darab extasy tablettát, 20 gramm kokaint, negyven tő vadkendert, valamint három vödörben közel 3 és fél kilogramm marihuánát foglaltak le.

B. Tamással szemben bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vétele mellett folytatja az eljárást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

A gyanúsítottak előzetes letartóztatásban várják a nyomozás lezárultát.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.