RETRO RÁDIÓ

Egy prostié volt a VV Fanniénak hitt holttest

Egy prostié  volt a VV Fanniénak hitt holttest
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 04. 30. 14:45

Azonosították a Fertõ-tóban két hete talált holtestet.l Kiderült, hogy egy örömlány volt, akit feltételezett gyilkosa szexjáték közben ölt meg.

Mint ismeretes, áprilisban egy női torzót találtak a Fertő-tóban, majd sorban kerültek elő egyéb testrészek is. A hatóságok elsőként arra gyanakodtak, hogy a több mint öt hónapja eltűnt VV Fanni holtteste került elő, de hamar kiderült, hogy nem ő az.

Ekkor merült föl, hogy a darnózseli hentes feleségének, N. Juditnak a maradványait is keresik. Mára azonban biztos, hogy egy szlovák vagy cseh prostituált maradványait találták meg. A hatóságoknak már gyanúsítottjuk is van, egy osztrák férfit őrizetbe vettek.

A helyi lapok azt is tudni vélik, hogy a bécsi illetőségű gyanúsított drogdílerként tevékenykedett, és a pályaudvaron szedte fel a fiatal nőt, több alkalommal is. Arról is szólnak pletykák, hogy szerelmes lett későbbi áldozatába.- írja a Bors.

Egyes helyi értesülések szerint az elkövető beismerő vallomást tett, melyben részletesen beszámolt borzalmas tettéről. A férfi egyébként egy korábbi gyilkosságot is elkövethetett, amikor is egy férfi volt az áldozata.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.