RETRO RÁDIÓ

Kártérítés járhat, ha késik a repülő

Kártérítés járhat, ha késik a repülő
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 02. 27. 23:30

Bár órákat kellett várakozniuk hétfõn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren azoknak, akik Londonba utaztak volna a WizzAirrel, a 261/2004 EK rendelet értelmében kérhetnek kártérítést.

Londonból küldtek mentesítő járatot azokért az utasokért, akiknek gépe hétfőn műszaki okok miatt nem szállhatott fel, így végül majdnem hatórás késéssel érkeztek meg a brit fővárosba. Várakozás közben elterjedt az utasok között, hogy a bosszúságért legalább kárpótolni fogják őket. A %RIPOST% utánajárt, igaz-e ez.

A légitársaság honlapján is fellelhető rendelet értelmében 250-600 euró közötti kártérítésre jogosult az, akinek a járata 3 óránál többet késik, attól függően, milyen távolságra utazott. Ez azonban nem automatikusan jár, külön kérvényezni kell, amit sokan nem tudnak.  „Pár hónappal ezelőtt ugyanezzel a járattal utaztak volna a barátaim, és körülbelül ugyanennyit késtek. A hat fős társaságból mindenki kapott pénzt” – osztotta meg valaki tapasztalatát a közösségi portálon.

Van azonban egy kiskapu: a légitársaság nem köteles kompenzációt fizetni, amennyiben a járat törlését rendkívüli körülmények okozták. Ilyenek többek között a légiforgalmi okok, az időjárási problémák, a terrorfenyegetés vagy más biztonsági kockázatok, a repülőtér vagy a kifutópálya lezárása – és a repülésbiztonsági okok. Kérdés, hogy a gép meghibásodása ez utóbbinak minősül-e, és elkerülhető lett volna-e ésszerű intézkedéssel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.