A rendőrök a helyszínre érkezve megtalálták a gyermeket. Néhány percen belül a mentőszolgálat munkatársai is a helyszínre érkeztek, akik megállapították, hogy a kislány a helyszínen életét vesztette - írja a police.hu.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostEgy fõvárosi lakótelepi lakásból kizuhant egy négy éves gyermek. Az életét már nem tudták megmenteni.
2017. augusztus 19-én 8 óra 4 perckor érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába, miszerint a fővárosban,
![]()
a VIII. kerület Szigony utca egyik társasházának hatodik emeletéről egy négy év körüli gyermek eddig ismeretlen körülmények között kiesett.
