RETRO RÁDIÓ

Szörnyű részletek: kalapáccsal ölte meg az idős érdieket egy nő

Szörnyű részletek: kalapáccsal ölte meg az idős érdieket egy nő
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 11. 14:42

A gyilkos egyre inkább kétségbe esett a tartozásai miatt, ezért, amikor nem kapott pénzt, végzett a házaspárral.

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki megölte az idős házaspárt. A gyilkos egyre rosszabb anyagi körülmények között élt, de néha segített a párnak, a bácsit többször is fuvarozta az autójával.

2015 októberében is segített nekik, ekkor elmondta, hogy pénzre van szüksége. A házaspár nem adott neki kölcsön, ezért a nő október 30-án kalapáccsal fejbe ütötte a 81 éves asszonyt, majd a 83 éves férfit is, mindketten meghaltak.

A nő elhatározta, hogy rablógyilkosság látszatát fogja kelteni, ezért a házban felfordulást rendezett: iratokat, ruhákat és egyéb tárgyakat szórt a földre, fiókokat húzgált ki. Mindössze ezer forint készpénzt talált és vitt magával a házból.

A Pest Megyei Főügyészség nyereségvágyból, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember ellen, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy megölésével vádolja nőt, aki előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást - tájékoztatott dr. Szabó Ferenc főügyész.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.