Létrehozva: 2017.06.12.

Szélhámosnőt üldöznek Pesten

Elõleget kér bútorra, lakásra, majd eltûnik a pénzzel. Összefogtak a károsultak!

Internetes apróhirdetéseken keresztül csap be embereket egy nő Budapesten. A trükkje mindig ugyanaz: különböző álneveken meghirdet valamit az interneten, majd előleget kér – és eltűnik a pénzzel. Sok tucat embert károsított meg.

Netes felhívás

Az interneten hívják fel a csalóra a figyelmet a károsultak. A nő most éppen egy ágyat hirdet eladásra, de azt végül sosem kapják meg a vevők. A szélhámos a pár tízezer forintos előleget viszont átveszi, majd elérhetetlenné válik. A %Ripost% felvette a kapcsolatot több áldozattal is, és kiderült: ugyanez a nő ugyanezt a trükköt százezres összegekkel, egy lakással is eljátszotta.

Elbukták az előleget

A hölgy átvette az ágyra a 35 ezres „foglalót” tőlem. Megbeszéltük az időpontot, hogy mikor viszem el az ágyat, de napokkal előtte eltűnt.

Nagy nehezen elértem, akkor azt mondta, kórházba került – mesélte J. Vivien a %Ripost%-nak. M. Edina szintén elbukta az előleget, őt hasonló szöveggel hitegette a szélhámos: azt mondta neki, hogy azért nem adta oda az ágyat, mert beteg volt, majd elvetélt, és nem tud mozogni…

Vivien nem hagyta magát: felhívást tett közzé az interneten, a rendőröket is kihívta, sőt, családostul elment a nő zuglói lakásához. Ekkor kiderült, a szélhámosnő már nincs az országban. Viviennek sikerült elérnie a nő nyugdíjas édesapját, aki azt mondta: a lánya Bécsben van, és ő már legalább 2-2,5 millió forint adósságot fizetett ki helyette.

A lakással is trükközött

Ez a nagy összeg úgy jöhetett össze, hogy a szélhámosnő az előleg-trükköt a lakásával is eljátszotta: albérletként hirdette meg, és kaucióként kért el több mint 100 ezer forintot az érdeklődőktől. Több tucatnyi károsult is lehet. - Tavaly ősszel szerettem volna kivenni a hölgy által hirdetett lakást. Fel is mondtam a korábbi lakásom, és 100 ezer forint foglalót adtam.

Az átvétel előtti napon azt állította, hogy kórházba került, most nem tudja átadni a lakást. Aztán hetekig nem is adta át. Volt feljelentés ellene, legalább 15-20 embert vert át

– mesélte a %Ripost%-nak Katatics Ernesztina, akit tanúskodni is behívtak a rendőrségre.

Elmentünk a budapesti, zuglói lakáshoz, aminek állítólagos kiadásával a szélhámosnő sok embert vágott át.

Hogy mit tudtunk meg a szomszédoktól, valamint hogy mit tesznek ma a károsultak, megtudhatja a hétfői Ripost napilapból!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt