RETRO RÁDIÓ

Kiderültek a csepeli horrorgyilkosság vérfagyasztó részletei

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2017. 05. 13. 12:45

Péntek óta gyász honol a Völgy utcai panelházban. Az eddigi információk szerint ez minden idõk egyik legkegyetlenebb hazánkban történt gyilkossága.

Saját fia talált rá annak a háromgyerekes édesanyának a holttestére, akivel minden bizonnyal május 11-én, csütörtök este végzett embertelen gyilkosa.

Az 57 éves Rozália életét ke­gyetlen módon oltották ki: átvágták a torkát.

A Bors úgy tudja, hogy először az asszony munkahelyén kezdtek el gyanakodni, Rozália ugyanis péntek reggel nem ment be dolgozni. Értesítették a lányát, aki szólt a testvérének. A férfi nem tudott a lakásba bejutni, így berúgta az ajtót, ahol sokkoló látvány fogadta. Az asszonyt vérbe fagyva találta, mellette egy késsel.

A családot sokkolta a tragédia. Nyilatkozni nem akartak, annyit azonban elmondtak a lapnak, hogy Rozáliát mindenki szerette, kedves, segítőkész asszony volt.

Takarítóként dolgozott, nem volt túlságosan sok pénze. A férjét azonban tavaly februárban elvesztette

- árulta el egy közeli ismerős.

Hogy mi állhatott a gyilkosság hátterében, azt egyelőre nem lehet tudni. Az egyik kihallgatott ismerős a Borsnak elmondta, hogy az egyik nyomozó szerint a gyilkos felmászott az első emeleti lakásba, majd betörte az erkélyajtót. A földszinti erkélyt teljesen berácsozták, azon könnyedén fel lehet jutni az erkélyre.

A nyomozók egész nap helyszíneltek, első körben az öngyilkosságot sem zárták ki. Délután négy óra magasságában azonban Csécsi Soma, a BRFK rendőrszóvivője közölte: az idegenkezűség gyanúját nem tudták kizárni, ezért emberölés bűntette miatt rendeltek el nyomozást.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.