RETRO RÁDIÓ

82 éves szomszédasszonyát erőszakolta meg a miskolci tanár

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 05. 28. 08:30

Hálóingben csalta át magához Erzsikét, a szomszédasszonyát, majd elszabadult a pokol.

Bíróság elé kellett állnia annak a többdiplomás tanárnak, aki az egész környezetét megdöbbentve gyalázatos tettere szánta rá magát. A miskolci L. Miklós 56 éves volt, amikor 2016. február 23-án átcsalta magához 82 éves szomszédasszonyát, Erzsikét. A nőt, miután behívta a lakásába, összeverte és megerőszakolta. Ezután a dermesztő hidegben egy szál hálóingben és papucsban kivonszolta az eszméletét vesztett Erzsikét a négysávos út közepére és magára hagyta. Az asszonyt nem sokkal később kórházba vitték, hetekig küzdött az életéért, amit sikerült megmenteni, ám a vádirat szerint feltehetően maradandó károsodást szenvedett.

Miklós korábban egy nemzetiségi szakgimnáziumban tanított, ám a tette előtt már nem dolgozott. A ház lakói is azt mondják, egyre furcsábban viselkedett. A férfit elmeorvos is megvizsgálta, ám beszámíthatónak vélte. L. Miklóst védekezésképtelen személy ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolják.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.