18°C
27°C

Viktor, Lőrinc névnapja

RETRO RÁDIÓ

Így végzett prostituáltjával a férfi

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 03. 02. 13:30
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Egy ütés is elég volt, hogy megölje a nõt. Majd kútba dobta a holttestet.

Egyetlen ütéssel végzett korábbi élettársával a salgótarjáni férfi.

A napokban emelt ellene vádat a Nógrád Megyei Főügyészség.

2013 és 2014 között néhány hónapig élettársi kapcsolatban élt a 64 éves férfi és az egyébként prostituáltként dolgozó nő. 2014 tavaszán a férfinak elege lett a nő munkájából és életviteléből, ezért elköltözött tőle. A szolgáltatásait viszont ezután is igénybe vette, de már fizetni is kellett neki, alkalmanként 5000 forintot.

2015 nyarán a nő már több pénzt akart kérni a szolgáltatásaiért, mert anyagi gondjai voltak. Ezt a férfi nem teljesítette, amin összevesztek. A vitának a férfi úgy vetett véget, hogy torkon vágta a nőt, aki hanyatt esett, és végleg elhallgatott.

A férfi ezután otthagyta, majd később, amikor rájött, hogy a nő belehalt az ütésbe, becsavarta egy pokrócba és a kertben található kútba dobta. Földet, köveket és mosógép-alkatrészeket is dobált rá, majd a kutat járdalapokkal befedte.

A nő holttestét a rendőrség végül csak körülbelül egy évvel később találta meg.

A Nógrád Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.