
Nem akarta, hogy terhessége kiderüljön, és miután megszülte gyermekét, megölte õt.
A nő 2013 tavaszán vette észre, hogy terhes, de orvoshoz nem ment. Attól tartott, ha kiderül, abból otthon baja lesz. Ráadásul munkába is akart állni, és azt gondolta, hogy ennek a terhesség akadálya lehet - adta hírül a Cívishír.
Egy kórházban kapott munkát, ott viszont természetesen észrevették, hogy állapotos.
Szakorvosi ellátást kapott, és úgy döntött, hogy örökbe adja a gyermeket. Nevelőszülei előtt azonban továbbra is titkolta terhességét.
![]()
A nő júliusban mátranováki otthonában életképes kislányt szült. Azt hitte, hogy a csecsemő halott, ezért pelenkába csomagolta és egy szekrénybe tette.
Orvosi segítséget nem kért, a lakásban lévő nevelőszüleinek sem szólt. Később begyújtott a kandallóba, és a tűzbe tette az akkor már halott gyermeket. Később mégis meggondolta magát, a tüzet eloltotta, a tetemet még egy pelenkával körbetekerte, majd a padláson egy nejlonszatyorba helyezte és egy papírdobozba rejtette.
Néhány óra múlva pedig Salgótarjánba utazott, hogy a megbeszéltek szerint találkozzon a gyámhatósági ügyintézővel. Közben telefonon újabb időpontot beszélt meg az ügyintézővel is, azt mondta neki, hogy fáj a hasa. Az ügyintéző javasolta, hogy menjen mielőbb orvoshoz.
A megyei kórházban a főnővér látta, hogy a nőnek már nincs „pocakja” és elküldte, hogy azonnal vizsgáltassa meg magát a szülészeten. A vizsgálat során mondta el a vádlott, hogy a gyermek otthon van a padláson, és azt állította, hogy halva született.







