RETRO RÁDIÓ

A Dunában találták meg az egy hete eltűnt anya holttestét!

A Dunában találták meg az egy hete eltűnt anya holttestét!
Brenner Doris
Szerző
Brenner Doris
Létrehozva2016. 08. 12. 21:30

A középkorú nõ még augusztus 4-én indult dolgozni Soroksárra, munkahelyére azonban már soha nem érkezett meg. Elõbb a holmija került elõ a Margitszigeten, majd nem sokkal késõbb a holttestét is megtalálták a Dunában.

A %RIPOST% információi szerint holtan találták azt az 57 éves asszonyt, aki még augusztus 4-én tűnt el a főváros XVIII. kerületéből. Mária aznap reggel dolgozni indult Soroksárra, ám munkahelyére már soha nem érkezett meg...

Aggódó családja azonnal jelentette az eltűnését a rendőrségen, sőt egy felhívást is közzétettek a Facebook eltűnt személyeket kereső csoportjában. Mária ugyanis súlyos asztmával küzdött, betegsége miatt akármikor befulladhatott.

Bár mindent megtettek, hogy megtalálják, a %RIPOST% és az őt kereső csoport szerint Mária életét vesztette. Táskáját a Margitszigeten, holttestét pedig nem sokkal később a Dunában találták meg.

A %RIPOST% a halálesettel kapcsolatban megkereste a rendőrséget is, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság jelenleg is közigazgatási hatósági eljárást folytat az üggyel kapcsolatban. Érdeklődésünkre így törvényi felhatalmazás hiányában egyelőre nem kaptunk érdemleges választ.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.